Három hazai város és izgalmas kirándulóhelyeik, amelyeket könnyű autóval bejárni

Szeretne könnyed őszi, téli kirándulásokra indulni, és a városnézés mellett leginkább természetközeli élménnyel gazdagodni? Akkor az alábbi három úticél tökéletes lehetőségeket kínál erre.

Tata: várromok, parkok és tavak gyönyörű kirándulóhelye a Gerecse mellett

Tatát az élővizek városának becézik – nem véletlenül, hiszen 2010-ben a biodiverzitás magyarországi fővárosa lett. Autóval Budapest felől az M1-es autópályán könnyen megközelíthető, a 67-es kilométerkőnél célszerű lehajtani. Ha az 1-es úton érkezünk, útba esik Samu, a 350 ezer éves vértesszőlősi előember lakhelye is – a vértesszőlősi Őskőkori előembertelep természetvédelmi területként egész évben nyitva áll a látogatók előtt.

Fotó: Travelo

A város egyik fő attrakciója természetesen a tatai vár, ahonnan pazar panoráma nyílik az Öreg-tóra, Tata környékének legnagyobb állóvizére. A 14. század végén Zsigmond király egy egyszerűbb, U alakú várat építtetett, amit aztán az errefelé előszeretettel vadászgató Mátyás király később fényűző reneszánsz várkastéllyá alakított, a török uralom után pedig az Esterházy-család díszítette tovább. A vár kiállítását nagyjából egy óra alatt járhatjuk körül.

November végén különösen érdemes érkezni, amikor a Tatai Vadlúd Sokadalom várja mindazokat, akik gasztro,- zenei-, gyerek- és adventi programok keretében figyelnék meg a több ezer vadlúd vonulását a tó fölött. Idén az eseményt november 30-án tartják. Ha télen tartós a hideg, a tavon egyébként korcsolyázni is lehet. A tó körül rengeteg kis étterem, taverna, borozó várja egész évben a turistákat és a helyieket.

Fotó: Travelo

Ebéd után pedig az őszi-téli időszakban 15:30-ig nyitvatartó Fényes-tanösvényen érdemes sétálni egyet, ami egy 18 állomásos ökoturisztikai útvonal, modern kötélhidakkal és a mini lápvidék minden különlegességével. A közelben fekszik a Fényes Strandfürdő és kemping, ahová ebben az időszakban leginkább a szabad ég alatti szauna miatt érdemes betérni.

Romantikus helyszín a Cseke-tó és az Esterházyak nevéhez fűződő Angolpark is, ahol a flóra és a fauna különlegességei mellett ott vannak a Mátyás korabeli műromok is, sajátos hangulatot kölcsönözve a területnek. Itt van Tata török mecsetje is, az impozáns szabadtéri színpad társaságában, ahol egész nyáron fesztiválok és zenei rendezvények kapnak helyet. Végül megérkezünk a Kálvária-dombra, amely kétségkívül Tata legmagasabb pontja, rajta a kápolnával és a Golgota-szoborcsoporttal: innen az egész régiót belátni.

Forrás: travelo.hu

Pécs: a mediterrán hangulatú kulturális főváros, mesés mecseki kirándulóhelyekkel

Dzsámi, Zsolnay porcelángyár, Vasarely Múzeum, tévétorony, bor, medvehagyma, fesztivál, színház, mediterrán hangulat, sok napsütés - csak néhány kulcsszó, ami Európa 2010-es Kulturális Fővárosáról eszünkbe jut. Az útikönyvek szerint több mint 250 műemlék található Pécsett a római korból, a török időkből, a 20. század elejéről és a szecesszió idejéből egyaránt.

A római kori ókeresztény kultúra iránt érdeklődők számára ott a Cella Septichora Látogatóközpont, a késő római temetőkápolna és az Ókeresztény Mauzóleum, amelyek az UNESCO világörökség részei, de a pécsi székesegyház eredete is a római birodalom koráig nyúlik vissza (itt fekszik Janus Pannonius is). A város egyik jelképe Gázi Kászim pasa dzsámija a 16. századból, ahogyan török kori emlék maradt Idrisz baba türbéje, a mai is működő Jakováli Hasszán pasa dzsámija és a gyönyörűen helyreállított Török csorgókút a Kálvária utcában.

Forrás: Suzuki
Felfedezés könnyedén, hibrid meghajtással!

Ismerd meg a hibrid rendszerrel felszerelt Suzuki Swift és Ignis modelleket! A Hybrid 12V a Suzuki optimális hibrid rendszere, mely hozzájárul az üzemanyag-takarékosság javításához a még hatékonyabb, dinamikusabb vezetési élményért!

A turisták a legszívesebben a Széchenyi tér beülős helyein és teraszain pihennek évszaktól függetlenül, de népszerű látogatópont a híres lakatfal is a Janus Pannonius utca egyik beugrójának vaskerítésén. Miután Pécs 2010-ben Essennel és Isztambullal Európa Kulturális Fővárosa lett, a több mint öt hektáron fekvő Zsolnay Kulturális Negyedet felújították, és manapság már évi 100 ezer látogatót fogad. A legnépszerűbb itt a Rózsaszín Zsolnay Kiállítás, amely a Zsolnay-gyár korai éveinek több mint 1200 pink használati tárgyát mutatja be. De a művészetrajongók a Csontváry Múzeumot és a Vasarely Múzeumot se hagyják ki.

Úticélunk azok számára is ideális, akik szeretnek sokat sétálni vagy túrázni. Jó móka megmászni az 535 méter magas Misinatetőt, amin a 176 méteres tévétorony magasodik, de egész évben látogatható a tettyei mésztufa barlang is, amely a városfal észak-keleti bástyájával szemben található. Érdekesség, hogy a Tettye-barlangot a 19. század elején a pokol kapujaként emlegették. A Tettye téren fekszik az arborétum is, májusban a bazsarózsa virágzása az egész országban talán itt a leglátványosabb.

Forrás: PASQUINI Cedric / AFP

Autónkat kihasználva érdemes kirándulni egyet a mecseki borrégióba és a közeli erdőkhöz. Pár perc alatt elkocsikázhatunk Kővágószőlősre, ahonnan több túraútvonal is indul a
a Jakab-hegyre, Zsongorkőre és a Pálos kolostorromhoz. Az Orfű felé vezető útról letérve két tó, számos friss forrás és egy mesés panorámát kínáló kilátó is vár minket hatalmas réttel és játszótérrel. A Pécsről Kökénybe vezető út mellett pedig megtalálhatjuk a Malomvölgyi tavat, aminek mentén akár sütögetni is lehet jó időben.

Gyöngyös és a Mátra - túrázzon az ország legmagasabban fekvő pontjain!

Budapesttől kevesebb mint egy óra alatt elérjük a mátraaljai borvárost, ahonnan már látszik az ország legmagasabb pontja, az alig 18 kilométerre magasodó Kékestető is. Ha a városnézés mellett kirándulni is szeretnénk, szervezzünk errefelé néhány napos utat.

Gyöngyös központja a piactérként emlegetett Fő tér, amelynek közepén a Szent Bertalan templom áll. Október közepén nyílt meg a templomtorony csúcsán a kilátó, ahonnan a város mellett a közeli Sár-hegy és a Mátra is szépen kirajzolódik. A templom kincstára Magyarország harmadik legjelentősebb egyházi kincstára, ahol miseruhákat, könyveket, szobrokat és többek között 43 darab ötvös műtárgyat, ebből 12 darab középkori kelyhet és monstranciát őriznek.

Fotó: Travelo

A templommal szemben áll a 2000-es években szépen felújított Rákóczi-ház, a klasszicista stílusú XV. századi Orczy-ház, és az egykori Grassalkovich-ház kétszintes barokk épülete, amely ma a Városi Könyvtárnak ad otthont. A Fő téren négy különleges díszkút is található. A közeli Barátok terén áll a Ferences Plébánia templom és kolostor impozáns épületegyüttese, amelynek műemlékkönyvtára 16 000 kötetet, köztük számos ősnyomtatványt tartalmaz, és ahol egy állandó kiállítást is berendeztek a ferencesek mindennapjairól.

Aki erre jár, ne hagyja ki a híres mamutcsontvázat sem a Mátra Múzeumban, amit a páratlan szépségű Orczy-kastélykert ölel körül, fajátszótérrel, színes halastóval és a kert végében télen-nyáron látogatható terráriummal. A helyi állatkerthez már messzebbre kell gurulni, a Városhatárban lévő Damjanich utcáig, ám autóval két perc alatt, kényelmes úton elérhető a régió legnagyobb halastava, a Deli-tó. Ha hosszabban időznénk errefelé, elemózsiát vigyünk, hiszen büfé nem üzemel a környéken.

Forrás: Travelo

Gyöngyösről a 24-es főúton haladva három kilométeren belül hangulatos borospincék és borhotelek várják a helyi gasztronómia iránt fogékony látogatókat. Majd mintegy hat kilométer után, a nemrég felújított biciklis- és gyalogosút mellett, elérjük Mátrafüred büfé- és étteremsorát, ahonnan pár perc séta az Ördög-forrás, a Máriácska-emlékhely, a Kozmáry-kilátó vagy a Benevár 11. századi romjai. A turistautak innen Sástóra - az ország legmagasabban fekvő tavához -, Mátraházára, Kékestetőre és Galyatetőre, vagyis Magyarország 1014 m-es csúcsára vezetnek, ahonnan derült időben a Tátráig is ellátni.

A cikk megjelenését a Suzuki támogatta, Tatát az Ignis modellel jártuk be, az anyagot a Branded Travel Content egyik szerzője készítette. 

Ha tetszett a cikk, akkor kattintson a tetszik gombra vagy kövessen minket Facebook és Instagram oldalunkon!

Ezek is érdekelhetnek