Dübörög a spárgaszezon! Tippek, trükkök, receptek

Még mindig tartja magát, hogy az Európai Unióban a németek a legnagyobb spárgafogyasztók. Náluk egy évben 1,7 kilogramm jut egy főre. Ehhez képest nálunk körülbelül negyed kilogramm fogy fejenként. Pedig a spárga rendkívül egészséges, finoman elkészíthető, ha merünk vele kísérletezni és nagyon jó a mérgetelenítő hatása. 

Érdekesség, hogy hazánkban 1400–1550 hektáron termelnek spárgát, és évi 5,6–6,7 tonnát takarítanak be, de sajnos a betakarított zöldség nagy részét külföldre szállítják, mert még mindig alacsonynak számít a spárga hazai fogyasztása. A százalékokat nézve a vásárlók 60-70 százaléka zöld, 30-40 százaléka pedig fehér spárgát vásárol - olvasható a vg.hu cikkében. 

Forrás: Unsplash.com

És idén az árak sem olyan kedvezőek, mint mondjuk két éve, amikor a piacon olyan vásárlókkal is találkoztam, akik ikeás szatyrokkal érkeztek spárgát venni. A kalóriaszegény, de nagyon vitamindús zöldségből akkori árak mellett egyszerre 10 kilót is hazavittek, hogy egy mosás és gyors, gőz fölötti párolás után már tegyék is be a spárgákat a mélyhűtőbe. Így egész télen volt friss zöldségük, amit grillezve, párolva és levesnek is felhasználhattak.

Most azonban, körülbelül egy hónappal a szezon vége előtt, a spárga kilós ára még mindig 900 forint, a kistermelőknél pedig 1000 forint egy csomag, ami körülbelül 500 grammnak felel meg. Így már nem olyan könnyű ládaszámra felpakolni belőle. 

Forrás: reka-biro-horvath / Unsplash.com

A vg.hu említett cikke szerint a zöldséget nem az aszály drágítja, hanem szintén az energia. "Az aszálynál is nagyobb problémát okozott a szántóföldi zöldségtermesztők számára a költségnövekedés, különösen az ipari zöldségeket termelők kerültek nehéz helyzetbe."

A zöldségek királya

De ennek ellenére, aki szereti a spárgát és remegve várja a szezont, amikor a friss zöldség elárasztja a piacokat, az megnövekedett ártól függetlenül bevásárol belőle, hiszen egy különleges és finom zöldségről van szó. A spárgát a zöldségek királyaként is szokás emlegetni, "mert alig van benne kalória, ellenben nagyon sok, a szervezet számára nélkülözhetetlen vitamint (A, B1, B2, C) és ásványi anyagot (kálium, foszfor, kalcium) tartalmaz. Mindenféle diétába illeszthető, támogatja az anyagcsere és emésztési folyamatokat. 100 gramm főtt spárgában mindössze 13 kilókalória található - írták a mindmegette.hu oldalán.

Zöld, fehér vagy lila?

Ha kimegyünk a piacra, a legtöbb termelőnél ma is zöldspárgát találtuk, ami azután nyeri el jellegzetes színét, miután kibújik a földből és megfelelő mennyiségű fényt kap. Ez a zöldség erőteljesebb és karakteresebb ízű és nem kell meghámozni; nincsenek rostszálai, amiket le kellene húzogatni felhasználás előtt. Csupán egy mosást igényel, utána pedig csak az alsó harmad környékén kell letörni a szárát. A spárga ott fog elpattanni, ahol kell, ahol a legfrissebb. Én nyersen is fogyasztom a zsenge zöldséget salátába aprítva, vagy krémes risotto tetejére téve grillezve, de lehet párolni, sütőben sütni és állítva főzni pár percig, hogy a szárak megpuhuljanak, de a csúcs ne főljön pépesre.

Grillezve rendkívül finomForrás: Unsplash.com

A jelenlegi kedvenc elkészítési módom, ha a letörögetett, megmosott spárgát egy kis olívaolajjal összeforgatom, enyén megsózom, borsozom és airfryerben 5-6 perc alatt 180 Celsius-fokon meggrillezem. Nincs annál finomabb, amikor a zöldség csúcsa ropogósra pirul.

A mindmegette oldalon is találunk jó pár spárgával készült receptet. Ezek közül az egyik kipróbált finomság, a kolbászos-spárgás penne, ami azért tetszett meg először, mert a recept szerint a spárgát csak leforrázza és végül a tejszínes mártásban főzi készre, de ott is csak pár percig, hogy megmaradjon a roppanóssága. A kolbász pedig ropogós kolbász chipsként kerül a tészta tetejére, így a fogás egyáltalán nem lesz zsíros.

A fehér spárga

A fehér spárga íze enyhébb és jobban oda kell figyelni milyen más alapanyagokkal párosítjuk. Míg a zöld grillezéskor elbírja a frissen tört borsot és a kristály sót, addig a fehér a legtöbb estben valamilyen mártás, például a krémes vaj és tojás alapú hollandi után kiállt, de tökéletes alapanyag spárgakrémlevesekhez is. Előkészítése macerásabb egy kicsit, mint a zöldnek, mivel minden esetben meg kell tisztítani a rostszálaktól. A zöld spárgával ellentétben a fehér legízletesebb és húsosabb része a csúcsa, amit egy centiméterrel alatta érdemes levágni. A maradék szárrészt ismét meg kell hajlítani és ami a csúcs felé törik, azt lehet a továbbiakban felhasználni. Az öregebb rész a szezon vége felé már annyira fás, hogy nem lehet elfogyasztani.

A fehér spárga attól fehér, hogy még a teljes kibújás előtt szedik ki a földbőlForrás: pixabay.com

Akár a piacon, akár zöldségesnél vásárolunk spárgát, mi mindig a vékonyabbakat keressük. A szakértők szerint is ez a jó választás, mivel a túl vastag spárgát lehet, hogy túl későn szedték le, így nem csak fás lesz, hanem ehetetlenül keserű is.

A luxus spárga

Bizony ilyen változat is van, és a színe gyönyörű lila. Azért mondható luxusnak, mert jóval kevesebb helyen találkozhatunk vele, de ha szerencsénk van, egyszer egy csomaggal mindenképpen vigyünk belőle. Budapesten a Komjádi Uszodánál szerveződő szombati piacon lehet is találni belőle. A termelő szerint frissen és nyersen finomabb az íze, mint a zöldnek.

Forrás: pixabay.com

Főként eperrel keverve az igazi, mivel édesebb ízű, mint a társai. Ára pedig azért magasabb – egy 25 dkg-os csomag annyiba kerül, mint egy fél kilós a zöldből és a fehérből, mert sokkal ritkábban lehet szüretelni, kevésbé gyorsan növő növény.

Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek