A madárcsicsergős tavasszal megérkezett az idei Avasi Borangolás is!

Éppen idén márciusban jártunk Miskolcon, az Avasi Pincesoron, élménybeszámolónkat el is olvashatjátok. Akkor még nagyon korán volt, nem voltak nyitva a pincék, na de majd most! Május 11. és 13. között ugyanis immár tizenegyedik alkalommal megrendezik az Avasai Borangolást, ahol 68 programhelyszín és 97 borászat várja majd a "borangolókat" - írták a vármegyeszékhely tájékoztatójában.

A Borangolás már a Dr. Győry Nagy Lajos lépcsősornál elkezdődikForrás: Avasi Borangolás / Facebook.com

A közlemény szerint kinyit 24 magánpince és 22 gasztronómiai stand finomságai közül válogathathatunk majd, ha a helyszínre látogatunk. A pincék között húsz helyszínen ötvenöt fellépő "húzza majd a talpalávalót". Idén először kap önálló színpadot a rendezvényen a hip-hop, de a rock, a pop, a jazz és a folk műfajok kedvelőinek sem kell aggódniuk.

A XI. Avasi Borangolás tiszteleg az 1973-as Miskolci Rockfesztivál előtt is, amelynek ötvenedik évfordulójára emlékfesztivállal készülnek Diósgyőrben. Ennek apropóján négy miskolci zenekar ad közös "BORPOP-koncertet" az Amfiteátrumban, saját stílusukban előadva egy-egy olyan dalt, amely elhangzott a 73-as fesztiválon.

A Rockfesztivál előtt is tisztelgő fellépők sora
Többek között fellép a Djabe, a Loop Doctors, a Jazz Inside, a Csak zenekar, a Bíborszél, a Zenegép, az Ildi Rider, a Ritmiklift, a Zenemi!, a MiniArtűr és Sub Bass Monster is, az avasi református templomban pedig Auth Csilla, Horváth Ádám és Kántor Bogi adnak koncertet. A borangolók nótáját pedig az Agyagbanda és a Számadó Zenekar húzza majd el.

Nagy választék lesz borokból is, ott lesz Áts Károly és az év borászai, a Bock Borászat, Maul Zsolt, Németh Janó, a Demeter borászat, a Disznókő Szőlőbirtok, a Sanzon Tokaj, a Cardium Borászat, a Grand Tokaj, az Ikon Borászat és a Hilltop. Lesz Szekszárd tér, Mátra tér, Felvidéki utca, illetve Tokaj sor is, ahol akár a tájegységre koncentrálva is megkóstolhatják majd a résztvevők a borvidékek legkiválóbb borait - közölték.

A Miskolczi Borbarátok Társasága egyesület tizenegy éve tűzte ki céljául a tradicionális miskolci pincekultúra hagyományainak újjáélesztését, és ez a szándék hozta létre az Avasi Borangolást is.

Lesznek kutyás rendezvények, szakmai programok, valamint kézműves vásár és pinceszépségverseny is. És ami még fontosabb, hogy a fesztivál minden eddiginél zöldebb és környezetbarátabb lesz. A programokról részletesebben az esemény Facebook-oldalán találtok információkat!

Ha tetszett a cikk, akkor kattintson a tetszik gombra vagy kövessen minket Facebook és Instagram oldalunkon!

Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek