Őszi piaci sétát tartottunk! Felfedeztük a legfinomabb gyümölcsöket

Már volt korábban téli piacozós sétánk, akkor a hideg hónapok adta zöldségekre koncentráltunk, most viszont olyan szépen mosolygott a fura formájú birs, a szép alma és az aranyszínű körte, hogy egy őszi gyümölcsparádét is összekészítettünk, és fotóztunk is!

Nem tagadjuk, néha kényelmesebb a boltba berohanni, és a polcokról lekapkodni a reggelihez vagy az uzsonnához való gyümölcsöt. De ha csak egy kicsit is belegondolunk, hogy azok mennyit utaztak és mennyi héjon keresztül is felszívódó tartósítószert kaptak, mire a mi kosarunkba kerülnek, szépen és csillogón, a piaci, őstermelői változatra érdemesebb várni! Még akkor is, ha a környékünkön lévő piac csak szombatonként nyit ki.

Forrás: Gerencsér / Travelo.hu

Mi most almát, birset, többféle szilvát és körtéket, illetve a kihagyhatatlan szőlőfajtákat fedeztük fel. Október elején pedig már írtunk arról, hogy merre lehet Szedd magad! akciók keretében almát szedni, hiszen az almaszezon már késő nyáron elkezdődött, de a legtöbb fajta még csak most ősszel érik. 

Az alma előnye, amellett, hogy finom és egészséges, könnyen szállítható, ráadásul rendkívül sok fajtáját megtaláljuk a piacon, az édestől a kesernyésig, az egészen puhától a keményebb fajtákig. Szinte pillanatok alatt készíthetünk belőle kompótot, ami mindenféle tartósítás nélkül, a hűtőben tárolva napokra elláthatja a családot fűszeres, fahéjas édességgel.

Az almában rendkívül sok C-vitamin van, emellett viszont alacsony a kalóriatartalma: 150 gramm almában általában csupán 75 kalória van, viszont napi C-vitamin szükségletünknek ez a mennyiség 30 százalékát fedezi.

Az aranyalma ókori megfelelője lehetettForrás: Gerencsér / Travelo.hu

Birsalmát is találtunk a piacon; ami bizony ugyanaz, mint a birskörte - ez nem két különböző gyümölcs. A Mindmegette.hu oldalán egy nagyon részletes leírást találni a birsalma legendáiról, az ókorban betöltött szerepéről és modern kori felhasználási lehetőségeiről is. De azt azért itt is elmondjuk, hogy a birset gyakran még zöld állapotban szüretelik, de felhasználni csak akkor tanácsos, amikor viaszos héja sárga színűre változik, pont mint a fenti képen, és a gyümölcs összetéveszthetetlen illatot áraszt. Ha száraz, hűvös helyen tároljuk, akár kora tavaszig is elthető.

A porhanyós körte

A körte rendkívül egészséges, és szintén ahány féle igény, körülbelül annyi féle körte létezik. Az egészen apróktól a hatalams fajtákig, a hamvas sárga színűektől a barnásabb, vastagabb héjú változatokig. És talán még a kilos áruk is megfizethető egyelőre.

Forrás: Gerencsér / Travelo.hu

A körte az egyik legalacsonyabb kalóriatartalmú gyümölcs, ráadásul csökkenti a különböző zsírok felszívódását is, így aki fogyni szeretne, annak ajánlott sok körtét ennie. De mi főként azért szeretjük, mert összehasonlíthatatlanul más a textúrája. Az a porhanyós, puha, de zizgő gyümölcshús egyszerűen magávalragadó. Pont ezeknek a rostoknak köszönhetően a körte javítja az emésztést, jó székrekedés ellen, ráadásul a benne található gyümölcscukor a cukorbetegek számára is fogyasztható. 

A görgő szőlő

A piacokon jelenleg annyi féle szőlőt találni, hogy megszámolni sem tudtuk. A szőlő az évszak egyik legkedveltebb gyümölcse, és mindenkinek meg van a saját kedvence. Mikor még a nagyszüleim éltek, nálunk az észak-amerikai eredetű, kék bogyójú Othello szőlőfajta volt a kedvenc, azzal a számunkra akkor még meghatározhatatlan illatos mellékízzel (vitis labrusca). 

Forrás: Gerencsér / Travelo.hu

Ma már inkább a fehér szőlőket kedveljük, de azokból sem sokat, mert bizony a szőlőben sok cukor található, viszont gazdag rostokban és C-vitaminban is. A szőlő másik jó tulajdonsága, hogy tele van antioxidánsokkal, jót tesz a szív- és érrendszernek, valamint a rák kialakulásának esélyét is csökkenti.

Szilva, te édes!

A szilva egy különleges őszi csemege, ami rendkívül gazdag ún. polifenol-antioxidánsokban, ilyet találni még a barackban és a nektarinban, de egyes források szerint a szilvában kétszer annyi van belőle, mint ezekben.

Forrás: Gerencsér / Travelo.hu

A szilvában az a jó még, hogy nagyon sok módon fel lehet hasznáni. El lehet rakni befőttnek, mondanunk sem kell, hogy a mesteremberek micsoda lekvárokat készítenek belőle, lehet belőle izgalmas szilva chutney, bele süthetjük süteménybe, készülhet belőle pálinka és szilva bor is. 

Sütőtök az őstermelőtől

A gyümölcsök között íme a kakukktojás, vagyis a sütőtök, ami nálunk is egyre inkább egyé válik az őszi időszakkal, ugyan úgy, mint az Amerikai Egyesült Államokban, ahol az ősz és a sütőtökös pite szinte elválaszthatatlanok. Nálunk viszont nem pite, hanem édes-mézes, vagy fűszeres változatban elkészített, roppant egyszerű sült sütőtök formájában, vagy krémlevesként kerül az asztalra.

A kép egy Inárcsról érkező ősteremelő engedélyével készültForrás: Gerencsér / Travelo.hu

Desszertekhez, főételekhez, köretekhez, de még a kávé ízesítésére is tökéletes. Gondoljunk csak a pumpkin spice latte kávékra; ezeket a jobb helyeken nem aromákkal, hanem valódi fűszeres sütőtökpasztával ízesítik. És, ha jól van elkészítve tényleg mennyeien átmelegítő ital, amivel még egy kis B-vitamint is beviszünk a szervezetünkbe.

Ha tetszett a cikk, akkor kattintson a tetszik gombra vagy kövessen minket Facebook és Instagram oldalunkon!

Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek