Ennek az igen népszerű finomságnak szüksége van egy saját ünnepre!

Nemcsak roppanóan finom nassolnivaló, mely nélkül sokaknak nem igazán élmény a mozizás, de akár kisétkezésre is ehetjük, sőt, még dekorációnak is kiváló. A pattogatott kukorica nemcsak a mozik slágere, hanem már igen régóta kedvelt csemegéje az emberiségnek. Dietetikusunk felhívja a figyelmet arra is, hogyan fogyasszuk, hogy a finom ízek mellett az egészségünkre is odafigyeljünk.

A National Popcorn Board (Nemzeti Popcorn Testület) korábban úgy döntött, hogy ennek az igen népszerű finomságnak szüksége van egy saját ünnepre és napra, így született meg a popcorn nap. Milyen jól tették, hiszen így számos érdekességet is megtudhatunk erről a csemegéről, és egyben eloszlathatunk néhány tévhitet is.

Forrás: Brent Hofacker/shutterstock.com

Melyik kukorica pattogtatható ki?

A pattogatott, vagyis pattogtatnivaló kukorica (vagy popcorn) egyfajta kukoricát jelöl, a pázsitfűfélék családjának tagja, és tudományosan Zea mays everta néven ismert. Csak ebből a fajta kukoricából tudunk pattogatott kukoricát készíteni. Három fő részre oszthatók a kukoricaszemek: a csírára, az endospermiumra és a maghéjra (vagy simán héjra). A pattogatott kukoricának vastagabb a maghéja, mint a többi kukoricafajtának. A héj lehetővé teszi, hogy a melegítés hatására a mag belsejében levő víz a növekvő nyomás hatására végül szinte kiszakítsa a héjat. A magban található keményítő a melegítés hatására először kocsonyássá válik, majd amikor a héj szétreped, a kocsonyás keményítő „kibuggyan", majd lehűl, így éri el végül a már ismerős popcorn formát.

Tényleg hizlal?

Sokáig kissé démonizálva volt a popcorn, és maga a kukorica is, mivel rásütötték a hizlaló bélyeget is, ami azért valljuk be, nem egy egzakt fogalom. Önmagában nem egyetlen étel, élelmiszer hizlal, hanem inkább az, ha huzamosabb ideig több energiát fogyasztunk, mint amennyit elhasználunk, és ezen kívül is még számtalan egyéb dolog szabályozza és befolyásolja ezt a folyamatot. Szóval nincs okunk félni a popcorntól, ami ráadásul ma már egészen trendi csemegének is számít, tekintve, hogy voltaképpen vegán, gluténmentes, nem tartalmaz hozzáadott cukrot (kivéve, ha sziruppal nyakon öntjük), zsírszegény (amíg olvasztott vajjal vagy olajjal meg nem locsoljuk) és ráadásul még pénztárcabarát is.

A pattogatott kukorica teljes kiőrlésű gabonának számít, a teljes kiőrlésű gabonákról pedig már tudjuk, hogy rendszeres fogyasztásuk olyan egészségügyi előnyökkel is járhat, mint például a szívbetegségek kockázatának csökkentése. Ehhez jön hozzá, hogy a pattogatott kukorica rostdús nyersanyag, emiatt igen laktató. Ezt a tulajdonságát kihasználhatjuk például testtömegcsökkentő étrend esetén, természetesen az étrend egyéb tényezőit és a fizikai aktivitást is figyelembe véve.

Forrás: Shutterstock / Készítette: Jacob Lund

Ruhadísztől a gabonapehelyig - Érdekességek a pattogatott kukoricáról

A popcorn igen hosszú múltra tekint vissza. Az aztékok nemcsak ételként ismerték, de a ruháik díszítésére, ünnepi dekorációk készítésére is használták. Az őslakos amerikaiak a mindennapi étrendjükben is fogyasztották a pattogatott kukoricát.

A pattogatott kukorica két alapformában pattog ki, ezek a pillangó és a gomba. A pillangó alakú pattogatott kukorica nagyon szabálytalan alakú, nagy dudorok tarkítják a felületét. Könnyű és ropogós állaga van, de könnyen eltörhet. A gomba alakú pattogatott kukorica inkább szabályosabb, gömb alakú, érdes felülettel. Ez a forma előnyösebb akkor, ha különféle ízesítőket vagy bevonatot szeretnénk hozzákeverni.

Bár manapság a pattogatott kukoricát inkább nassolnivalónak tekintjük, egykor igen népszerű reggeli étel volt. Korát megelőzve, és nagy valószínűséggel a reggeli gabonapelyhek elődeként, a tizenkilencedik század végén és a huszadik század elején a pattogatott kukoricát ugyanúgy fogyasztották, mint ahogyan ma a gabonapelyhet esszük reggelente.

Forrás: Oxana Denezhkina/shutterstock.com

Kinek nem való mégsem?

Kisgyerekeknek kb. 2-3 éves kor alatt, vagy amíg nem tanulnak meg biztonsággal rágni, nyelni, ne adjuk, vagy legalább felügyelet nélkül ne, mert könnyen félrenyelhetik. Állandó fogszabályzót viselőknek sem javasolt, mivel könnyen beleakad a fogszabályzóba, és akár kárt is okozhat benne. Saját tapasztalatom is alátámasztja, hogy ez nem csak afféle városi legenda, mert amíg – egy rövid ideig – magam is fogszabályzós voltam, bár tudtam, hogy „tiltott gyümölcs", mégsem tudtam neki ellenállni. Meg is lett a baj, természetesen pont egy hosszú hétvége elején... Szerencsére végül nem történt tragédia, könnyen helyre lehetett hozni a kellemetlenséget.

Korábban azoknak, akiknél diverticulosist állapítottak meg, azt a javasolták, hogy kerüljék a dióféléket, a magvakat és a pattogatott kukoricát. Ma már ez nem teljesen állja meg a helyét, mivel nincs bizonyíték arra, hogy ezek az élelmiszerek divertikulitiszt (a vastagbél nyálkahártyájából kitüremkedő tasakok gyulladását) okoznának. Ettől függetlenül azért az óvatosság, mértékletesség nem árt.

Hogyan készítsük?

Bár kényelmes az előre csomagolt, zacskóban árult, a mikrohullámú sütőben pár perc alatt kipattogtatható popcorn, az ízesítésére használt, keményített növényi zsiradék transz-zsírsav tartalma és a hozzáadott sómennyiség miatt érdemes inkább más módszerekkel elkészítenünk a ropogtatnivalót. Például a tűzhelyen vagy forró levegős popcornkészítővel készült pattogatott kukorica a legjobb megoldás. Bár tény, hogy nem a leggyorsabb. Már csak azért is jobb, ha nem minél ritkábban eszünk tasakos popcornt, mert számos aggály felmerült az utóbbi években a popcorn tasakokkal szemben.

Forrás: inialbert/pixabay.com

A legtöbb mikrohullámú sütőben kipattogtatható kukorica tasakja perfluorozott vegyületeknek (PFC) nevezett vegyszerrel van (vagyis volt) kibélelve. A PFC-kkel az a baj, hogy perfluor-oktánsavvá (PFOA) bomlanak le, amelyet számos egészségügyi problémával hoztak összefüggésbe, mint például az ADHD, veserák és hererák, alacsony születési súly és pajzsmirigy-problémák, stb. Az Egyesült Államok Élelmiszer- és Gyógyszerügyi Hatósága (FDA) tanulmányozta ezeket a vegyületeket és hatásaikat, ennek eredményeként az élelmiszergyártók 2011-ben önként felhagytak a PFOA terméktasakokban való használatával. Öt évvel később az FDA aztán még tovább ment, és betiltotta három másik PFC használatát az élelmiszer-csomagolásokban. Ez azt jelenti, hogy a ma vásárolt pattogatott kukorica nem tartalmazhatja ezeket a vegyi anyagokat. Emiatt így már nem kell aggódnunk.

Ha még nem lenne elég az aggasztó, de nem annak szánt hírekből... A mikrohullámú sütőben elkészíthető popcornban található diacetil miatt is főhetne a fejünk. A mikrohullámú pattogatott kukorica vajas ízének és aromájának biztosítására használt diacetilt ugyanis a súlyos és visszafordíthatatlan tüdőkárosodás okozáásárt tették felelőssé, akkor, ha valaki nagy mennyiségben belélegzi ezt a vegyületet. Ez a probléma jellemzően a mikróban kipattanható popcornnal gyakran érintkező gyári dolgozókat érintette, az átlagfogyasztóra vélhetően nem jelentett komolyabb veszélyt. 2007-ben aztán a nagy pattogatottkukorica-gyártók el is távolították a termékeikből a diacetilt.

Ettől függetlenül még mindig jobban járunk, hogy ha csak lehet, nem a tasakos kiszerelést választjuk a leggyakrabban, bár kétségtelenül ez a legkényelmesebb megoldás. És ne csüggedjünk, ha most lemaradtunk volna az ünneplésről, lesz még rá alkalmunk az év végén, mivel október a nemzeti popcornpattogtatás hónapjának is számít.

Források: popcorn.org, healthline.com

A címlapkép forrása: JerzyGorecki/pixabay.com 

Ha tetszett a cikk, akkor kattintson a tetszik gombra vagy kövessen minket Facebook és Instagram oldalunkon!

Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek