Egy 20 év után külföldről hazatérő séf fogja irányítani Budapest egyik legjobb éttermét

A Costes Group január elsején jelentette be hivatalosan, hogy 12 év után Miguel Rocha Vieira, a csoport executive chefje leköszön pozíciójáról, és azon a szombati napon gyújtotta be utoljára a lángot a Vigyázó Ferenc utcai konyhában. A helyét pedig az N28 Wine and Kitchen beindításában is komoly szerepet játszó Molnár Márk vette át, aki 20 évig dolgozott külföldi éttermekben, hogy kamatoztassa a tudását. 

Molnár Márk séf lesz felelős a Costes új ízeiértForrás: Hoang / @costesdowntown / Facebook.com

Most haztérve olyan helyekről hozott tapasztalatokat, mint az Amerikai Egyesült Államok, az Egyesült Királyság, Franciaország, Spanyolország, Vietnam, Dubaj és Japán. Önéletrajzában tíz ország és 23 étterem szerepel – ezek közül hat étterem egy, kettő, illetve három Michelin-csillaggal díjazott.

Amint a Costes Downtown Facebbok-oldalán írják, mikor Márk 2003-ban útnak indult  – egy kis időre – hátrahagyta Európát, és meghívásra Japánba szerződött. Elmondása szerint életének tokiói időszakát  tartja azóta is a leginnovatívabb, szakmailag legmeghatározóbb periódusnak. 2011 és 2015 között Márk több dubaji étterem Executive séfjként dolgozott, majd 2016-ban Vietnamba látogatott, aztán ismét vissza Japánba. 2018 óta pedig a vietnámi Saigonban a VISE Hospitality executive séfjeként dolgozott. Itt érte a világjárvány, és a kényszervezárások miatt a séf végül a hazatérés mellett döntött.

Molnár Márk nyitott és befogadó világutazónak tűnik, mivel útjainak igazi értékét abban látja, hogy megannyi kultúrát, gondolkodásmódot, tradíciót megismerhetett, mégpedig első kézből. Hogy megjelenik-e némi ázsiai ízvilág a Costes Downtown legújabb menüjében, az hamarosan kiderül, ugyanis február elejétől vadonatúj, immár saját kreativitását tükröző ételsorral rukkol elő, háta mögött az étterem csapatával.

Ha tetszett a cikk, akkor kattintson a tetszik gombra vagy kövessen minket Facebook és Instagram oldalunkon!

Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek