Januárban új kihívás indult: itt van a veganuár

A január és a vegán szavakból alkotott veganuár egy harminc napos kihívás, ami lehetőséget teremt a vegán étrend és életmód kipróbálására, elkezdésére. Nemcsak azoknak lehet érdemes belevágnia, akik teljesen vegánok szeretnének lenni, hanem azoknak is, akik kísérleteznének ezzel az étrend-, s étrendformával.

Az új év kezdete mindig jó időpont arra, hogy valami új dologba kezdjünk. Mivel ilyenkor sokan döntenek a változás mellett, így nem is kell egyedül belevágnunk az életmódváltásba, vagy egy újfajta étrend kipróbálásába. A globális változások amúgy is sokakat sarkalnak arra, hogy változtassanak, s akár a vegán étrend irányába is elmozdulást tegyenek. A legkisebb lépés is számít.

A január színesebb lehet, mint gondolnánkForrás: Shutterstock.com / Magdanatka

Elhatározásunkat erősítheti, hogy megkezdődött a farsangi időszak, így a hús elhagyása még könnyebben mehet a karácsonyi és szilveszteri eszem-iszom után. Persze nemcsak a húsról van szó, hanem minden más, állati eredetű táplálékról. S ez még csak a kezdet. A veganuár éppen ezért alkalmas arra is, hogy meglássuk, mennyire könnyen vagy éppen nehezen tudunk változtatni, s mindezt ne egyedül tegyük.

Ha nem is végérvényesen váltunk vegán módba, de az így szerzett tapasztalattal a saját empátiánkat is fejleszthetjük mások iránt, hiszen az evés, étkezés sajnos önmagában egy komoly feszültség- és konfliktusforrás lett az utóbbi években. Legalábbis jobban kiélezettek az ellentétek a közösségi média tartlamai miatt

Hogyan érdemes belevágni?

Az a fontos, hogy alaposan járjunk utána a vegán étrendnek, hiteles, valóban megbízható forrásokat keressünk! Mérlegeljük, nekünk mennyire való ez egyáltalán! Várandós, szoptató nőknek, kisgyerekeknek például nem javasolt, vagy csak szoros, szakmai felügyelet mellett. Ne essünk túlzásokba, inkább egy izgalmas kalandnak, felfedezésnek fogjuk fel, ne vegyük annyira „véresen" komolyan! Hiszen pont a vér az, ami a veganizmussal teljesen ellentétes fogalom. Csatlakozhatunk online kihívásokba, vagy akár a barátainkkal, családtagjainkkal is összeállhatunk, s egymást támogathatjuk a veganuár hetei alatt.

Néhány tipp, hogy mit mivel helyettesíthetünk

A teljesség igénye nélkül felsoroltam a legfontosabb változtatási lehetőségeket, felhívva a figyelmet azokra a pontokra, ahol könnyen tévútra mehetünk, ha nem vagyunk elég körültekintők.

Hús helyett

A hús és a húskészítmények pótlása, helyettesítése egyszerre könnyű, s mégsem az. Nemcsak a tápérték, hanem az állag és az ízek miatt is. Bár hamar belejöhetünk, hiszen a húsos ételekhez, élelmiszerekhez megszokott fűszerek is sokat segítenek a hiányérzet feledtetésében. A hüvelyesek (bab, lencse, csicseriborsó, szója), az olajos magvak, gabonák, gombák is felhasználhatók, elkészíthetők úgy, hogy a húshoz hasonló ételeket készítsünk, akár állagra, kinézetre is. A piaci igény és kereslet révén ma már a legtöbb gyártó előrukkolt valamilyen vegán termékkel, így, ha nincs időnk, kedvünk otthon pepecselni, a különféle növényi hús- és húskészítményhelyettesítők is megoldást nyújthatnak.

Ezekkel azért legyünk óvatosak, ellenőrizzük az összetevőket, mivel azért a megfelelő eredmény miatt ezekben akár több lehet az ízfokozó, állományjavító és egyéb alapanyag, mint a hagyományos termékekben, ami azért gondolkodtatásra késztet. Vajon ezekkel a feldolgozott, csomagolt termékekkel így előbbre tartunk, vagy sem, az egészségünk védelmét is tekintve, illetve a hulladékmentességre való törekvést illetően? A következő kérdés a laborban, mesterségesen előállított húsok témája lehetne, de erre most nem térek ki, csak bedobom, hogy ma már ez is egy „húsba" vágó kérdéskör lehet.

Tej helyett

A tehéntej, valamint egyéb állati tejek fogyasztása nemcsak a vegánok, de a tejfehérje-allergiások számára is a kerülendő listán szerepel. Helyettesítése ma már többféle alapanyagból is megoldható. A növényi italok ugyanis olajos magvakból, gabonákból, hüvelyesekből, vagy akár burgonyából is készülhetnek. A széles választékban mindenki megtalálja a neki ízre, állagra megfelelőt.

Sőt, ha elég kitartó és vállalkozó szellemű, akkor maga is elkészítheti otthon. Ez utóbbi lépés jelentős mennyiségű csomagolás megspórolását jelenti. Bár azt azért tudni kell, hogy a növényi italok nagy része inkább állagában, felhasználási módjában váltja ki a tehéntejet, tápérték tekintetében nem feltétlenül.

Sajt helyett

Sokak számára a sajt elhagyása jelenti a legnagyobb kihívást, mivel különleges és egyedi íze, állaga, olvadós jellege miatt nehezebb megtalálni ennek a növényi alternatíváját. Bár már erre is van mód, hiszen számos növényi sajthelyettesítő került a piacra.

A vegán sajt is lehet olvadósForrás: Nicolás Perondi / Unsplash

Ezek között találunk már olyat is, ami valóban megolvad a pizza tetején, vagy olyat, ami akár reszelhető is. Azért legyünk figyelemmel arra, hogy ezek a termékek nagy részt keményített növényi olajból vagy olajos magvakból készülnek, így jelentős zsírtartalmuk miatt korlátlanul ezek sem fogyaszthatók. Viszont kétségtelenül élvezetesebbé tehetik a sajtmentes étrendet is.

Tojás helyett

A tojást nem csak fehérjetartalmát tekintve fontos helyettesíteni, mivel kötőanyagként is funkcionál, emellett emulgeátorként is szolgál a tojássárgája lecitintartalma, ezért fontos, mit választunk helyette. A tojásfehérje-allergiások számára is előny, hogy több megoldás közül is választhatnak. Az egyszerűbb, olcsóbb és házi megoldás az ecet és a szódabikarbóna párosa, illetve a darált lenmag vagy lenmagpehely, a folyadék hatására zselés állagúvá váló chia mag, az agaragar por, de kaphatók különféle tojáspótló porok is, amelyekkel akár egy vegán rántottát is összedobhatunk.

Ha valóban vegán étrendre váltunk, figyeljünk oda arra is, hogy a leggondosabb tervezés mellett is előfordulhat, hogy – akár csak átmenetileg is – nem tudunk minden, a szervezetünk számára szükséges tápanyagot a megfelelő mennyiségben elfogyasztani. Elsősorban a kalcium, vas, D-vitamin, B12-vitamin, jód, ómega-3 és -6 zsírsavak esetén merül fel a lehetséges hiányállapot. A változatosan, kiegyensúlyozottan összeállított vegán étrenddel elkerülhetők a hiánybetegségek, de érdemes rendszeres orvosi kontrollra járni, s legalább a B12-vitamint külső forrásból pótolni.

Nem baj, ha elsőre nem megy, hiszen nem is érdemes feltétlenül egyik napról a másikra mindent átalakítani az étrendünkben. Pont erre jó ez az egy hónap, hogy próbálkozzunk, kísérletezzünk, kóstoljunk... Aztán kiderül, hogy bevált-e vagy sem, lehet, hogy csak megtanulunk pár új receptet, több zöldséget kezdünk el enni, vagy új alapanyagokkal bővítjük a konyhai repertoárt, de nem leszünk teljesen vegánok. Ez is rendben van, sőt, a lényeg, hogy hallgassunk a testünk jelzéseire is és kerüljük a szélsőséges, drasztikus megoldásokat! Ugyanez érvényes a mindenevőkre is, ezt se feledjük!

Forrás: Veganuary.com

Ha tetszett a cikk, akkor kattintson a tetszik gombra vagy kövessen minket Facebook és Instagram oldalunkon!

Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek