Adventi ételek: mindent a dióról dietetikus szemmel

Az advent közeledtével előtérbe kerülnek azok az alapanyagok, ételek, ízek, illatok, amelyek igazán meghozzák az ünnepi hangulatot. A karácsony egyik jelképes finomságával, a dióval el is kezdhetjük a ráhangolódást. De vigyázat, mert ez az étel nem mindenkinek okoz ugyanakkora örömöt.

A karácsonyi asztalon szinte minden ételnek, összetevőnek, színnek külön értelme van. Nem kivétel ez alól a dió sem, amely többféle jelentést is hordoz. Többek között az egészség, a jövő generációjába vetett hit, a bőség és a tudás jelképe is. Gyakran szóba kerül utóbbi kapcsán, hogy erre élő bizonyíték a dió barázdái és az emberi agyféltekék közötti hasonlóság. Ezen kívül az a tény is ide kapcsolódik, hogy egy apró magból később egy nagyra növő fa terebélyesedhet ki, mint ahogyan a tudásunk is épül, gazdagodik az évek, évtizedek alatt. Egyebek mellett a dió vallási szimbólum is: „ahogy a dió a héjában, a Megváltó anyja méhében, majd a sziklasírban rejtőzködött."

Forrás: Gayvoronskaya_Yana/shutterstock.com

Nem maradhat hát el a dió a karácsonyi asztalról sem, mivel szorosan kapcsolódik ehhez az ünnepkörhöz is. A dió a karácsonyi vacsora része volt a néphagyomány szerint is, dióból jósolták meg például a családtagok egészségét, betegségét, halálát: mindenkinek osztottak 1-1 vagy 3-3 szemet, és ki-ki a neki jutott diószemek épségéből következtetett jövő esztendei sorsára.

A hungarikumokról szóló sorozatunkban már ismertettem a mákot, ez alkalommal a dióval kapcsolatos tudnivalók kerülnek sorra.

Beltartalmi értékei

A dióbél olajtartalma függ a fajtától, a vizsgált mintától, de nagyjából a dióbél 50-70 %-át teszi ki. Nem véletlenül soroljuk az olajos magvak közé, többek között a mogyoró, mandula, mák, szezámmag mellett. Szénhidráttartalma már jóval kevesebb, a bél súlyának kb. 10 %-a, a maradékot (15-25%-ot) pedig a fehérje adja ki. Az esszenciális aminosavak közül mind a nyolcat tartalmazza, de mivel metioninban hiányos, nem tekinthető teljes értékű fehérjeforrásnak, mint ahogyan a többi növényi alapanyag sem.

A dió olaja esszenciális, vagyis az emberi szervezet számára nélkülözhetetlen, többszörösen telítetlen zsírsavakban (linolsavban és linolénsavban) gazdag, és kisebb mértékben ugyan, de egyszeresen telítetlen zsírsavat (szinte kizárólag olajsavat), telített zsírsavat (palmitinsavat és sztearinsavat) is tartalmaz. Zsírsavösszetételével kapcsolatban megemlítendő, hogy a dió az egyetlen olyan olajos mag, amely jelentős mennyiségű alfa-linolénsavat (ALA) tartalmaz, amely az omega-3 zsírsavak közé tartozó zsírsav.

Forrás: Vera Prokhorova/shutterstock.com

A diófogyasztással kapcsolatos kutatások kedvező hatást mutatták ki a szív-ér rendszeri betegségek, a cukorbetegség, a daganatok, az idegrendszeri megismerő folyamatok, az öregedés és a metabolikus szindróma kapcsán.

Hogyan tároljuk a diót?

Ha nagyobb tételben sikerült beszereznünk a diót, akkor érdemes megfelelő tárolási módszerről is gondoskodni, hogy megőrizzük frissességét, aromáját, s megelőzzük az avasodást. Ha minél hamarabb fel szeretnénk használni, akkor a legjobb hely a dió tárolására a hűtőszekrény. Ha csak később van rá szükségünk, akkor egy hónapra vagy hosszabb időre betehetjük a mélyfagyasztóba is. Gondosan csomagoljuk be, mivel a dió képes más élelmiszerek, ételek ízét magába szívni. Ha már eleve zárt csomagolásban vásároltuk, akkor az eredeti csomagolásában eltehetjük, nem lesz vele gond. De ha azt már kinyitottuk, vagy ha csomagolás nélkül vásároltuk a diót, tegyük át egy légmentesen záródó edénybe!

A dió szereplése a konyhában

A dió nem csak a karácsonyi sütemények, mint például a bejgli, kalács, diós patkó, zserbó és hasonló gasztrocsemegék kedvelt alkotóeleme, de számos egyéb módon gazdagíthatja az étrendünket. Bármilyen értékes is a dióolaj, önmagában, hidegen préselt változatában csak nyersen alkalmazzuk, ne hevítsük, hogy megőrizzük beltartalmi értékeit. Salátára, szendvicsre locsolva viszont minden cseppje aranyat ér - igaz, az ára is szinte azzal vetekedhet.

  • Durvára törve kellemesen roppanóssá teszi a salátákat, a müzlit, granolát.
  • Húsos, halas ételeinket, vagy éppenséggel a tésztás ételeket is frappánsabbá teszi, ha a puha, omlós falatok mellé a ropogós állagot is becsempésszük.
  • Díszíthetjük vele a smoothie tálat is, így szintén egy újabb állagot csempészhetünk a krémesített gyümölcsmasszánkba.
  • Ledarálva és ízesítve kenhető krémet is készíthetünk, amellyel a klasszikus mogyorókrémet is kiválthatjuk.
Forrás: zi3000/shutterstock.com

A dió levelét a természetgyógyászat, népgyógyászat is hasznosítja. A diófa levele ugyanis tannin vegyületeket, juglont, hidrojuglont, flavonoidokat (kvercetint, hiperozidot, kvercitrint), gallusz-, kávé-, neoklorogénsavat, illóolajat és aszkorbinsavat tartalmaz. Juglontartalmának baktérium- és gombaölő hatását laboratóriumi vizsgálatok is bizonyították, de felmerült daganatellenes hatása is, erről még azért folynak a kutatások. Ettől függetlenül azért nem helyettesíti sem az antibiotikumot, sem a kemoterápiás és egyéb gyógyszereket. A diófa éretlen terméseit, illetve a termések zöld burkát pedig a likőripar is hasznosítja.

Amikor a dió valóban fullasztó...

Mint a legtöbb élelmiszerre és élelmiszerösszetevőre, így sajnos a dióra is kialakulhat allergia. A földimogyoró-allergia talán ismertebb, nos, a dióallergia is ehhez hasonló. Már a legkisebb falat diós sütemény, étel is komoly problémákat okozhat ilyen esetben, vagy csak a dió érintése, belélegzése is. A lehetséges tünetek között szájzsibbadás, bőrviszketés, csalánkiütés, az ajkak, az arc, a nyelv vagy a torok duzzanata, ziháló vagy nehézlégzés, hasi fájdalom, hasmenés, émelygés, hányás, szédülés, ájulás; súlyos esetben akár életveszélyes és azonnali orvosi ellátást igénylő anafilaxia is kialakulhat. Amennyiben a fenti tüneteket észleljük, haladéktalanul hívjunk orvost, ne próbálkozzunk a házilagos kezeléssel, mivel a súlyos mértékű allergiás reakció (ld. anafilaxiás sokk) orvosi beavatkozást igényel(het). Emiatt is érdemes lehet még a menütervezés előtt a karácsonyi vendégseregnél utánaérdeklődni, hogy van-e bárkinél valamilyen ismert táplálékallergia és -intolerancia.

A dió mint olajos mag és mint növényi fehérjeforrás igen trendi csemege, hiszen jól beleillik a növényi alapú étrendek, a fenntartható és flexitariánus étrendek, valamint a civilizációs betegségek megelőzését célzó étrendek széles kínálatába is.

 Forrás: https://walnuts.org/about-walnuts/walnuts-faqs/

Ha tetszett a cikk, akkor kattintson a tetszik gombra vagy kövessen minket Facebook és Instagram oldalunkon!

Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek