Ne sajnálja rá az időt, csomagoljon elemózsiát a melóhelyre is!

Mostanra talán mindenki kivette a kora őszi jó időhöz tartalékolt utolsó miniszabikat, jönnek az egybefüggő munkanapok, és velük együtt a kimaradó étkezések. Pedig minden elfelejtett reggeli és megspórolt uzsonna rontja a szellemi és fizikai teljesítményünket, ami aztán a munka és az egészségünk rovására mehet. Ezért dietetikus kolléganőnk az alábbiakban arra ad tanácsokat, hogy milyen életmentő csemegét érdemes tartani az irodai asztalunk fiókjában.

Legutóbb arra igyekeztem ötleteket adni, hogy a gyerekeknek mit érdemes csomagolni az iskolába, ezúttal azonban olyan tippeket gyűjtöttem össze, ami a felnőttek munkahelyi mindennapjait segíti. A tízórai és az uzsonna sajnos gyakran kimarad náluk, még akkor is, ha a szülők a gyerekeiknek szépen előre elkészítik az elemózsiás pakkot – magukra ugyanis már nem gondolnak a reggeli rohanásban. Így napközben nem, vagy csak összevissza esznek. Ismerős?

Persze, ennél sokkal kreatívabban is össze lehet állítani az uzsonnás falatokatForrás: Oleksandra Naumenko / Shutterstock

Pedig felnőttként is fontos a rendszeres étkezés. Az egyenletes vércukorszint biztosításával elkerülhető a napközbeni koncentrációs zavar, ami abból ered, hogy vagy „eléhezünk" – mert már régen volt a reggeli –, vagy délután leszünk bágyadtak, amikor még messze a vacsora. A köztes vagy kisétkezések ezeket az időszakokat hidalják át, és a legtöbbször néhány apró falat is elég lehet ahhoz, hogy jobban bírjuk a munkát, emellett a hangulatunk is jobb legyen.

Persze a lényeg, hogy ne felejtsük otthon!

Talán ez a legfontosabb tanács, mert ezen áll vagy bukik a dolog. Tudom, nem túl kényelmes extra terhet cipelni, ha munkába járunk, mégis megéri néha az az egy vagy két doboz, zacskó vagy palack. Ha nem tudtunk otthon csomagolni, akkor legalább út közben vegyük meg az aznapi kisétkezések hozzávalóit a lakásunkhoz vagy munkahelyünkhöz közeli, útba eső kisboltban, pékségben, zöldségesnél.

Forrás: Dream79 / Shutterstock

Persze, ilyenkor felmerül az a kockázat is, hogy például a (gyors)pékségek hízelgő illatai elcsábítanak minket valamilyen péksüteményre, és inkább azt választjuk ahelyett, hogy boltba bementünk volna kiválogatni egy szendvics összetevőit. Időnként beleférnek ezek a péksütik is, de azért jobb, ha nem minden nap ez a tízórai vagy uzsonna. Mert sok kicsi sokra megy alapon a cukros, fehérlisztes finomságok nem múlnak el nyomtalanul. Elfogyasztásuk után hamar újra éhesek lehetünk, és egy ördögi körbe kerülünk, hiszen újra ennivalót keresünk, a munkára pedig nem tudunk eléggé figyelni. Ezért, ha csak lehet, inkább a teljes őrlésű pékárukat keressük!

Legyen egy kis tartalékunk!

Ha rendszeresen bejárunk a munkahelyünkre, és nem zömmel otthonról, távmunkában látjuk el a feladatainkat, akkor a fiókunkban, szekrényünkben is tarthatunk pár életmentő csemegét. Ez természetesen a száraz, nem romlandó élelmiszerekre vonatkozik, mint amilyen például a zabkeksz, a natúr, nem sózott olajos mag, a házilag sütött müzliszelet vagy az aszalt gyümölcs.

A müzliszeletet akár otthon is készíthetjükForrás: Alena Haurylik / Shutterstock

Ha van a cégnél hűtőszekrény, akkor ott is tárolhatunk például tejet (vagy növényi italt), joghurtot, kefirt, 100%-os gyümölcslevet, saját készítésű vagy készen vett salátát, illetve néhány alapanyagot a szendvicshez – például sajtot és zöldséget –, amit ott helyben állítunk össze. Mindig figyeljünk arra, hogy a romlandó élelmiszereket együk meg előbb, és még időben!

Valójában tehát sokféle megoldás létezhet – a lényeg, hogy legyen meg a kellő motiváció, vagyis, hogy ne éhezzünk napközben ebéd előtt, ahogy a délutáni órákban sem.

Gyümölcsöző vagy turmixoló munkahelyek

Néhány munkahely a vállalati wellbeing (jóllét) program részeként havonta egy-két gyümölcsnapot is kínál a munkavállalóknak. Ez is jó alkalom arra, hogy megspóroljuk a tízórait vagy uzsonnát, és csemegézzünk az itt kínált friss gyümölcsökből. Ha még nincs ilyen céges juttatás, akkor a kollégákkal közösen érdemes jelezni ezt az igényünket a HR osztály felé.

Egy-egy turmixba sokkal több gyümölcs és zöldség belefér, mint amennyit egyébként napközben eszegetnénkForrás: silviarita/Pixabay

A gyümölcsök említésekor felmerülnek a különféle turmixok, smoothie-ek is, amelyek praktikus, gyorsan elkészíthető inni- és ennivalók lehetnek a nap során, ráadásul így a kissé fonnyadtabb gyümölcsöket is megmenthetjük. A tejes turmixot fogyasztásig mindenképpen hűtsük be! Akár az is megoldás lehet, hogy a kollégákkal közösen beszerzünk egy közös turmixgépet, vagy valaki felajánlja a saját, régebbi, de még működő készülékét a kollektíva javára. Előző munkahelyemen például nálunk az utóbbi működött, így a turmixgép adott volt, a konyhában pedig mindenki elkészíthette aznapi turmixát vagy smoothie-ját.

Sétáljunk el minden pohár vízért!

A rágcsálás mellett az sem mindegy, mit és mennyit iszunk a nap folyamán. Sőt, adott esetben, ha napközben megéheznénk, érdemes feltenni magunknak a kérdést: vajon tényleg éhes vagyok, vagy csak szomjas. Még az is lehet, hogy egyik sem, csak unatkozunk, vagy időt szeretnénk nyerni, hogy ne az adott feladattal kelljen foglalkoznunk.

A legjobb szomjoltó minden esetre a víz, legyen az csapvíz vagy ásványvíz. Egyes munkahelyeken utóbbi is elérhető vízautomatából, ez igen kényelmes és praktikus mód. Válasszuk mindig a munkaállomásunktól távolabb esőt, hogy addig is kicsit mozogjunk, amíg a vízért elmegyünk. Kedves gesztus lehet, ha a kollégáinknak is viszünk egy pohárral.

A legjobb szomjoltó a víz!Forrás: Branislav Nenin / Shutterstock

A napközbeni élénkséget sokan a kávé vagy tea fogyasztásával tartják fenn. Jó esetben, ezeket sem magunknak kell biztosítani, hanem amolyan „céges" juttatásként vehetjük magunknak a szükséges koffeinadagot. Arra figyeljünk, hogy azért a koffein sem csodatévő, így nem pótolja az elegendő mennyiségű és minőségű alvást. Könnyű hozzászokni, így érdemes mértéket tartani, de az egészséges felnőttek számára a napi 1-3 kávé része lehet az étrendnek.

A hozzá adagolt tej vagy növényi ital mennyiségével is számolni kell (ha nem is grammra és kalóriára pontosan), mert ezen italoknak az energia- és szénhidráttartalma sem nulla. Így, ha az a cél, hogy formában maradjunk vagy abba kerüljünk, akkor a napi több bögre tejre vagy növényi italra se csak folyadékként tekintsünk!

Természetesen a fenti tippek a home office esetére is érvényesek. Még ha egyedül is dolgozunk, akkor is fontos, hogy meglegyen a napi ritmus és ne feledkezzünk el sem az evésről, sem az ivásról.

Szóljon hozzá
0 hozzászólás
Ha tetszett a cikk, akkor kattintson a tetszik gombra vagy kövessen minket Facebook és Instagram oldalunkon!

Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek