Vegan Market és piac a legkisebbeknek, ilyen piacélmények várnak Budapesten

A július 18-i, vasárnapi napot rögtön két piaccal is indíthatjuk. Reggel 9-kor kezdhetünk a város budai oldalán a Pici Piacon, amit a Larus Rendezvényközpontban, a Csörsz utcában rendeznek meg. A szervezők szerint ez a város egyik legmenőbb baba-mama-gyerek dizájner vására, ahol közel 50 tehetséges magyar tervező termékeivel találkozhatnak az érdeklődők - írták az eseménynél.

A standokon kifejezetten kismamáknak, gyerekeknek, babáknak tervezett ruhák, kiegészítők és játékok kaptak helyet. A reggel 9-től 18 óráig látogatható vásáron sok-sok új kiállítóval és a korábbi, kedvenc márkákkal is találkozhatnak a vásárlók. A belépés ingyenes, de védettségi igazolványhoz kötött, és a szervezők szerint aki teheti, inkább a délutáni órákban jöjjön, akkor a tapasztalatok szerint nincsenek olyan sokan.

Ha vasárnap akkor Vegan Sunday Market

 A júliusi közösségi vegán piacot ezen a napon ismét megtaláljuk a Westend Millenium Tetőkerten. A Vegan Sunday Marketre érkezhetünk a családdal, barátokkal, vagy egyedül, hogy a megfogyatkozott karanténkészleteket feltöltsük, vagy mi magunk töltekezzünk egy kis közösségi élménnyel

A kép csak illusztrációForrás: Viktor Forgacs / Unsplash

Találunk majd a standokon konyhai alapanyagokat, kézműves mütyűröket, minden mentes termékeket, kész ételeket és finom italokat, vegán sajtkülönlegességeket, sütiket, szendvicseket, chili szószokat,  zerowaste termékeket, vegán bonbonokat; hambit, és  kenegetős-tunkolós finomságokat. A rendezvény gyerek- és kutyabarát, illetve egyelőre még csak védettségi igazolvánnyal látogatható 10-től 18 óráig.

Ha tetszett a cikk, akkor kattintson a tetszik gombra vagy kövessen minket Facebook és Instagram oldalunkon!

Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek