Új, tépkedett húsos szendvicsező nyílt a Mikszáth téren

A Halló Röfi névre keresztelt szendvicsező a Mikszáth tér egyetemistáktól hemzsegő körzetében, a Krúdy utcában nyílt meg júniusban. A két tulajdonos, Dobszay Ödön és édesapja mostanra már teljesen belejöttek a visszafogottabb ízvilágot képviselő pulled pork, vagyis tépett húsos szendvicsek összeállításába. A titkos családi receptek mellé pedig beállt a sörválaszték is.

Klasszikus Pulled Pork szendvicsForrás: (c)Helló Röfi / Facebook.com

A szendvicsező érdekessége, ahogy a Facebook-posztokból is kiderült, hogy a húsok nem szmókerben készülnek, hanem a sütőben sülnek. Mégpedig azért, mert a klasszikus, füstös BBQ-íz még mindig megosztó tud lenni, így a Helló Röfi is inkább egy kicsit visszafogottabb irányzatot képvisel.

A hely ételei azonban nem csak a húsokról szólnak. A pácok, a mustárok, a saláták, a különböző szószok és az olyan kiegészítő jóságok kerekítik le a szendvicseket, mint az IPA sörös hagymalekvár, az ír cheddar sajt, vagy a barna sörös, kávés húspác, amiben például a kacsa fürdik legalább egy éjszakán keresztül. 

Kóstolhatunk a kis teraszos szendvicsezőben klasszik Röfit, ami 8 órán keresztül sült, tépett sertéshússal, házi coleslaw salátával és ír cheddar sajttal érkezik, vagy szárnyas szendvicset, amiben már az említett barna sörös, kávés kacsa tornyosul hagymalekvárral, házi mézes-magos mustárral és madársalátával. A kínálatban találunk még egy pörköltös Röfit, melyben házi bazsalikomos túrókrémre pakolják a húst, a kubai szendvicsbe pedig citrusokkal és fokhagymával bolondított tépett finomságot töltenek.

Szóljon hozzá
0 hozzászólás
Ha tetszett a cikk, akkor kattintson a tetszik gombra vagy kövessen minket Facebook és Instagram oldalunkon!

Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek