Kiskunhalasra gördülnek be először a food truckok

Ahogy minden más fesztivál, úgy a Food Truck Show is megszenvedte a járvány miatti korlátozásokat és szabályozásokat, de a főszervező szerint még így is sikerült bizakodó programnak maradnia, mert ahányan lemondták és abbahagyták az "autós főzést", majdnem ugyanannyian léptek a helyükbe. 

Forrás: Foodtruckshow.hu / Press

Helyszínek is voltak, melyek visszamonták a food truckok fogadását, mert annyian regisztráltak az eseményre, hogy a város vezetősége nem tartotta biztonságosnak a júniusi nyitást.  Kiskunhalason azonban június 4-én, pénteken elindult az idei Food Truck szezon, ahol észrevehető, hogy a hamburgerek népszerűsége csökkent, a vegetáriánus ételek száma pedig nőtt. A grillezett, szaftos finomságok népszerűsége azonban töretlen, és az apró, tapas jellegű falatok is nagyon kedveltek.

A guruló autók Kiskunhalas után átmennek Győrbe, majd Budapestre és a Balaton körül is sokat megfordulnak majd a nyáron, főleg a népszerű nyaralóhelyek környékén. A szeptemberi Kincsem Parkbéli nagyrendezvényre már 50 autó készül. Itt a már említett spanyol tapasoké lesz a főszerep,  bepótolva három korábban elmaradt eseményt - olvasható a sajtóközleményben.

Egy kis ízletes példa a Smokey Monkies kínálatábólForrás: Foodtruckshow.hu / Press

A főszervező tudja, hogy nem lesz rekordéve a programsorozatnak, hiszen a szezon eleje már eltelt, de a júniusi kezdés után, amit fizikailag meg tudnak valósítani, azt bepótolják. Továbbra is érvényben van az érintés nélküli fizetés lehetősége, az előrendelő alkalmazás is működik, valamint fertőtlenítő pontok is lesznek a kocsik között, amiket idén olyan távol helyeznek el egymástól, hogy maradjon hely a sorban állásra - írták a Foodtruckshow.hu oldalán is.

Ha tetszett a cikk, akkor kattintson a tetszik gombra vagy kövessen minket Facebook és Instagram oldalunkon!

Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek