A Pinot Grigio történetében az a legszebb, hogy egyáltalán nem úgy és ott kezdődik, ahol az ember elsőre gondolná. A szőlő ugyanis nem Olaszországból származik, hanem a világ legnépszerűbb szőlőtőkéihez hasonlóan Franciaországban jelent meg először, ahol Pinot Gris néven ismerik. És ami még jobb, hogy nem egy zöld héjú szőlőről van szó. A Pinot Gris szőlő szürkéskék árnyalatú, és a vörös Pino Noir mutációjának tekintik. Az alábbiakban megnézzük egy kicsit a szőlő és a bor történetét, és ellátogatunk csodás termőterületeire is. Tartsanak velünk!
Ez a különleges borszőlő először Burgundiában jelent meg az 1300-as években, majd nem sokkal később Svájcba és Magyarországra is eljutott. Innen a szőlő Észak-Olaszországba vándorolt, ahol elkezdődött igazi világhódító története.
A Pino Gris-ből lett Pinot Grigio Lombardia, Veneto, Friuli és Trentino-Alto Adige régiókban lelt igazán otthonra. Az egyik legkedveltebb, frissítő és gyümölcsös fehérbort adó szőlője lett az itteni borvidékeknek, 1970-ben pedig az Amerikai Egyesült Államok legnépszerűbb importborává vált, de meghódította Kanadát, Új-Zélandot és Ausztráliát is.
Magyar viszonylatban a Pino Grigio-ra a szürkebarát megnevezést használjuk, és itthon 17-20 fok körüli cukortartalommal szüretelik. A szőlő egyébként közvetlen rokona a Pino Blanc és a Pino Noir fajtáknak. Azért kedvelik annyira sokan, termőterülettől függetlenül, mert a szüretelés után egy ízes és zamatos bor lesz a végeredmény, ami a szakértők szerint telt és harmonikus, száraz borként lendületes, de készülhetnek belőle rendkívüli édes tételek is. A fajta legszebb borait jelenleg a Balaton környékén készítik.
A növekvő kereslet jobb minőséget eredményezett?
Sajnos a Pino Grigio esetében eleinte nem ez történt. Amint már említettük, Amerikát pillanatok alatt meghódította az új olasz fehérbor, de fajta és borvidék szempontjából nem igazán tudták hova tenni azt. Ezért a viszonteladók arra kérték a termelőket és borászatokat, hogy a címkéiken ne csak a termővidéket, a borvidéket tüntessék fel, ahonnan a bor származik, hanem a fajta nevet is, mivel az Újvilág országainak többsége a bort a benne található elsődleges szőlőfajta alapján azonosítja be.
Annak érdekében tehát, hogy az amerikaiak jobban megértsék az általuk fogyasztott új olasz fehérbort, a gyártók elkezdték a Pinot Grigio nevet feltüntetni a címkéken, a bor népszerűsége pedig hatalmasat ugrott. Olyan nagyot, hogy a termelőknek új stratégia kellett, ami lépést tud tartani a kereslettel.
És itt kezdődött a probléma, ami miatt a borszakértők és borsznobok egy időben elég negatívan tekintettek a Pino Grigio borokra. A termelők ugyanis elkezdtek olyan területekre is szőlőt ültetni – a hagyományos domboldalak helyett völgyfenekekben –, ahol bár a hozam magas volt, de a minőség már nem annyira, hiszen a meszes talaj helyett, homokban és agyagban nőttek a tőkék. A megnövekedett igény tehát olyan új termelők megjelenéséhez vezetett, akik leginkább csak a grigio adta lehetőségeket szerették volna meglovagolni. Ez pedig végül több, de rosszabb minőségű borok áradatát eredményezte.
De akkor hol találjuk a legjobb borokat?
A Pinot Grigio Észak-Olaszországban talált otthonra, ahol a hegyvidéki éghajlat által okozott nagy nappali és éjszakai hőmérséklet-ingadozásoknak köszönhetően pont megfelelő az időjárás. A legjobb borszőlőket a mai napig a teraszosan kialakított domboldalakon termesztik, innen kerülnek ki a legkiválóbb minőségű Pinot Grigio borok.
De sajnos az a negatív szereotípia is igaz, hogy a Pinot Grigio egy rendkívül átlagos, tömegesen gyártott bor is lehet – pont azon okból, amit fentebb is részleteztünk. Ha nem szeretnénk ilyen borokba belefutni, akkor fogadjuk meg a szakemberek tanácsát, és tudatos borfogyasztóként ne csak a szőlőfajtát és a jutányos árat nézzük, hanem keressük a címkén a borvidéket, és merjünk a magasabb árkategóriában keresgélni. Ha olyan palackba futnánk bele, amin nincs megadva a régió, akkor nagy a valószínűsége, hogy a bor alapját völgyfenéken termesztett szőlő, vagy több régió termésének keveréke adja.
Azonban ha a címkén azt látjuk, hogy a feltüntetett borviék a Trentino-Alto Adige régió, akkor biztosak lehetünk abban, hogy egy jó bort emelünk le a polcról. A régió Friuli-Venezia Giulia-val, Ausztriával és Svájccal határos. Ez Olaszország legészakibb bortermelő régiója, amely elsősorban elegáns borairól ismert. Megfelelően kiépített, hegyoldali szőlőültetvényei, a meleg nappalok és a hűvös éjszakák váltakozása szép szerkezetű és aromájú borokat eredményez, melyek inkább gyümölcsösek. Kiérezhető belőlük a körte, az alma és az őszibarack íze, ami ásványossággal és magas savakkal párosul.
A szőlőtermesztés Dél-Tirolban ősi hagyomány, és a turizmus mellett a térség gazdaságának egyik alappillére. Az Alto Adige DOC Trentino-Dél-Tirol termőterületének legfontosabb megjelöléseit reprezentálja és fogja össze. Meghatározza a viszonylag kicsi, de nagyon változatos szőlőbirtokok nagyságát, a mikroklímát és a talajtípust, valamint megszabja a termőterületek tengerszint feletti magasságát, aminek 300 és 500 méter között kell lennie – így kizárva a tömegesen előállított borokat.
A másik top termőterület Friuli-Venezia Giulia régiójában található. A szakértők szerint Friuli és környéke az egyik legjobb hely a Pinot Grigio termesztésére az éghajlatnak köszönhetően, amelyet az északi Alpok és az Adriai-tenger befolyásol déli irányból. A hegyek és a tenger közé beszorult levegő megvédi a szőlőt a zord téli viharoktól, nyáron viszont finom, meleg tengeri levegőt sodor feléjük.
Ha ebből a régióból keresnénk a legjobb borokat, akkor a szakértők szerint Collio és Friuli Colli Orientali borvidékeit vegyük célba – ha máshogy nem, legalább a palack címkéjén keresve azokat. Az itt készült boroknak mélysége és gazdagsága van, miközben kiemelkedő körte-, őszibarack-, alma- és sárgabarackjegyei is érezhetők. Sőt, a meleg évjáratok ízében még a trópusi gyümölcsök is visszaköszönnek. És amíg nem tudjuk felkeresni ezeket a szőlőillatú domboldalakat, érdemes egy kicsit elmerülni a fentebb látható, gyönyörű tájat bemutató videóban.
Források: Sprezzmagazine.com; Vinepair.com