Magyar ital is felkerült a legjobb ginek listájára

A Gin Magazine Awards február végén hirdette ki az idei díjazottjait, melyet a járványhelyzet miatt a díjkiosztó történetében először Facebookon keresztül, élőben lehetett követni. A három részből álló megmérettetés célja, hogy elismerje, és bemutassa az érdeklődőknek a ginipar legnagyobb személyiségeit, márkáit és termékeit.

Forrás: Sevenhillsdistillery.com / Press

Az Icons of Gin kategória azokat ünnepli és díjazza, akik a márkák mögött állva tesznek meg mindent a gin ágazat fejlődéséért. Többek között ilyen volt idén a brazil Amázzoni Gin, melyet az Év lepárlójának választottak. A Gin Hall of Fame pedig konkrét személyeket emel ki, akik a gin készítésen túl is remekelnek az iparágon belül.

A harmadik kategóriában, a World Gin Awards-on a világ legjobb ginjeit díjazza a zsűri. A világ legjobb klasszikus ginje idén a skót Tobermory Gin lett, a legjobb kevert ginnek járó díjat az amerikai Breckenridge Distillery ginje vitte el, az ízesítettek közül a Hamburg-Zanzibar Tumeric No.1 Gin lett az első, a világ lejobb London Dry Ginje a svéd Lydén Distillery itala lett, a kortárs ginek között pedig a Seven Hills Distillery Tokaj Ginje bizonyult a legjobbnak - olvasható a sajtóközleményben és a Worldginawards.com oldalon, ahol a teljes listát megtalálni.

A zempléni Bodrogkisfalud település kézműves lepárlója ezzel a helyezéssel olyan márkákat hagyott le, mint a Nikka, a Martin Miller's, az Etsu és az Edinburgh gin. A lepárló Tokaj-Hegyalja történelmi borvidékének szívében található, és 2020-ban nyitott meg a közönség előtt. A ginben 21 különböző fűszert használ fel a lepárlómester, mely a megfelelő arányokkal és a jó technológiával eredményez díjnyertes italt. A lepárlóüzemet békeidőben be is lehet járni.

Ha tetszett a cikk, akkor kattintson a tetszik gombra vagy kövessen minket Facebook és Instagram oldalunkon!

Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek