Ebben a játékban ramen készítő mesterek lehetünk a világ egyik legjobb levesezőjében

Japán egyik legismertebb ramen étteremlánca, az Ichiran készíttetett egy VR játékot, amiben a VR headsetet viselő játékosok pillanatok alatt levesfőző mesterré vállhatnak, és megalkothatják minden idők legjobb, vagy éppen legrosszabb ramenjét. 

Ilyen egy Ichiran Ramen étterem egyszemélyes étkezőfülkéje - ebből 8-10 darab is sorakozik egymás mellett. Az étel pedig a szemben lévő kis bambuszfüggőny mögül érkezik az orrunk eléForrás: Wpcpey / Wikipedia.org / CC BY-SA 4.0

Az Ichiran Ramenről tudni kell, hogy egy japán ramen étteremláncról van szó, mely a tonkotsu ramenre specializálódott. Ez az egyik legkedveltebb ramenfajta jelenleg, és az alaplevéről kapta a nevét. A tejfehér, sűrű és markáns ízű levet úgy készítik, hogy a húsos csontokat (csirkét és sertést) addig főzik, míg azok szinte teljesen fel nem oldódnak. Az így kapott sűrű húslevest az étterem ízlése szerint ízesítik, majd ramen tésztával, és sült vagy főtt császárhús szeletekkel, valamint újhagymával és pácolt tojással tálalják.

Az étteremlánc Fukuokában nyitotta meg első üzletét 1960-ban. A Futaba Ramen elnevezésű ramenes bódé később "Ichiran" (magyarul első orchidea) névre változtatta a nevét. Miután három évtizeden keresztül egyetlen helyről szolgálta ki a vendégeit, a tulajdonos, majd később vezérigazgató Yoshitomi Manabu 1993-ban megnyitotta első állandó üzletét, ami végül az összes többi Ichiran ramen étterem előfutára és példaképe lett.

Ennek a híres étteremláncnak lehetünk a levesfőző mesterei, miután a cég összeállt a Tricol VR játékfejlesztő vállalattal, és közösen megjelentették a Counter Fight Ichiran című játékot. Ha felvesszük a szükséges headsetet, akkor a virtuális Ichiran étteremben szakácsként készíthetjük el a legínycsiklandozóbb rameneket.

Minden a fantáziánkra van bízva, de a kezünk ügyében is ott van minden, ami egy valósághű ramenező konyhájában megtalálható. Az viszont nagyon fontos, hogy a ramen elkészítése után mindössze 15 másodpercünk van arra, hogy felszolgáljuk azt, mivel az Ichiran a valóságban is ezt követeli meg ételei frissessége érdekében – olvasható a Leet.hu oldalán, ahonnan a játék is letölthető.

Ha tetszett a cikk, akkor kattintson a tetszik gombra vagy kövessen minket Facebook és Instagram oldalunkon!

Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek