Ma már nemcsak enni lehet a növényalapú élelmiszereket, hanem hordani is!

A divat egyre inkább eggyé válik a gasztronómia világával, mivel olyan biotechnológiai eljárásokat használ fel, amit eredetileg élelmiszeripari laborokban fejlesztettek ki. És ahogy a fogyasztók mind inkább keresik a növényi eredetű, környezetre kevésbé ártalmas ételeket, ugyanúgy igénylik a fenntarthatóan készült ruhákat, táskákat és cipőket is.

A kép csak illusztrációForrás: Shutterstock.com / Yulia Grigoryeva

A szakértők szerint a cipők tömeggyártása súlyosan károsítja a környezetünket, és sokszor egy kis hiba miatt is a hulladékok között, rosszabb estben a vizeinkben végzik. Éppen ezért egy-két cipő- és sportruházatgyártó cég már egy ideje próbál változtatni a helyzeten, kisebb-nagyobb sikerrel.

A fenntarthatóan készülő cipők első hulláma újrahasznosított műanyagokból és poliészterből készült, egyeseket pedig az óceánból kihalászott műanyagból állítottak elő. De a második hullámnak ezen már túl kell mutatnia a szakértők szerint, vagyis a gyártóknak teljesen el kell hagyniuk a műanyagokat, és a természetes, biológiailag lebomló anyagok felé kell elmozdulniuk.

Legutóbb az Adidas jelentette be, hogy együttműködve a Bolt Threads nevű biotechnológiai céggel, olyan sportcipőket kezd el gyártani, melyek gombabőrből vannak. Az anyag márkaneve pedig Mylo™.A különleges bőrt micéliumból állítják elő, mely a föld alatti kommunikációt segíti az egyes gombák között. Amolyan gomba-internetként is elképzelhetjük – olvasható a Finedininglovers.com oldalán.

A nagynevű cégnek ambiciózus fenntarthatósági tervei vannak a jövőre nézve, és ez a teljesen lebomló, a környezetet nem károsító cipő nagy mérföldkőnek számít a divat szakma és a kutatási szektor számára is – fogalmaznak a cikkben.

Az Adidasnak egyébként nem ez az első ilyen növényi próbálkozása. Először 2020 júniusában mutatott be két teljesen állati származéktól mentes cipőt, majd megjelent a piacon a Clean Classics nevű környezetbarát sportruházat vonalával, aminek darabjai csak természetes és újrahasznosított anyagokból készültek. Hogy a gombabőr alapú cipő mikor kerül forgalomba, arról azonban még nincs hír.

Ha tetszett a cikk, akkor kattintson a tetszik gombra vagy kövessen minket Facebook és Instagram oldalunkon!

Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek