Nálunk is megfogadhatnák az amerikai Starbucks szívószál-cserés megmozdulását

A Starbucks kávézóláncnál akkor jött el az ideje a szívószálhelyzet újragondolásának, amikor 2018-ban, Amerika szerte bevezették az új, Cold Foamot, vagyis a hideg habot a kávék tetején. Ezt sehogy sem lehetett szívószállal fogyasztani, így megjelentek azok a műanyagtetők, amik olyanok, mint az elviteles forróitalokra tervezett csőrös fedők, de átlátszóak, és a lényeg, hogy nem lehet átszúrni rajtuk a szívószálat.

A csőrös pohár az új divat...Forrás: Starbucks usa / Facebook.com

De azon túl, hogy a jegeskávé rajongók ugyanolyan élvezettel ihatták a hideg italokat, mint a forró változatokat, a neves kávézólánc váltása más gyorséttermeknek is irányt mutatott. Hiszen az emberek, főleg a koronavírus előtti időkben egyre inkább törekedtek arra, hogy ne termeljenek vagy vásároljanak feleslegesen műanyagot.

Ennek a következménye lett, hogy a Starbucks pár napja bejelentette, hogy vendéglátóhelyein teljesen megszünteti a szívószálakat és a lapos, középen lyukas fedeleket. Így a csőrös pohártetők a hideg italoknál is szabvánnyá váltak az Egyesült Államok és Kanada minden üzletében.

Ez a bejelentés pedig beváltotta azt a 2018-as ígéretet, miszerint a cég 2020-ig megszünteti a műanyag szívószálak használatát - olvasható a Foodandwine.com oldalán. A Starbucks szerint a polipropilénből készült, csőrős fedelek 9 százalékkal kevesebb műanyagot tartalmaznak, mint a szívószál és fedél páros, sőt sok régióban még újrahasznosíthatók is, nem úgy mint a szívószál.

Lejárt a műanyag szívószálak idejeForrás: Pixabay / Willfried Wende

A cikkben az is olvasható, hogy a fokozatos csere csak egy a cég sok fenntarthatósági projektje közül. Terveznek még komposztálható papírcsészéket és repohár jellegű kávéscsészéket is. A csere bejelentésekor a Starbucks ígéretet tett arra is, hogy 2030-ig 50 százalékkal csökkenti a szemétlerakókba juttatott hulladékának mennyiségét.

Azt azonban hozzá kell tenni a szívószál projekthez, hogy akinek szüksége van rá, mert másként nem tudna kényelmesen inni, annak továbbra is rendelkezésére áll majd ez a lehetőség, de külön nem kínálják fel a szívószálakat, és nem is teszik elérhetővé a pult mellett.

Szóljon hozzá
0 hozzászólás
Ha tetszett a cikk, akkor kattintson a tetszik gombra vagy kövessen minket Facebook és Instagram oldalunkon!

Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek