Visszatérnek a megszokott szüreti időpontok

Minden évben a Csabagyöngyével kezdődik Magyarországon és Európa-szerte a szüret.
Idén a legkorábban érő szőlőfajta 1-2 héttel később érik be, mint az elmúlt két évben, így az elmúlt, extrém korai évek után visszatértek a „megszokott" érési időpontok - derül ki a Varga Pincészet sajtóközleményéből.

Forrás: SkyViewAir.com/Pethe Attila/Varga Pincészet

Már hagyománnyá vált, hogy a Csabagyöngyéből készül az első újbor, amely már szeptemberben elérhető lesz a boltok polcain. Európában elsőként a Varga Pincészet kezdte meg a Csabagyöngye szőlő szüretelését a Balaton déli partján, szintén tradíciónak számít, hogy minden évben Ordacsehiben indul a szüret.

Az idei évjárat sok szempontból nehezen indult. A májusi lehűlés, amely a sok éves átlagnál 2℃-kal hűvösebb havi középhőmérsékletet eredményezett, eleve késleltette a fakadást és a fürtmegnyúlást. A Csabagyöngyénél a virágzás is némileg elhúzódott. Ezt követően egy hosszú szárazabb időszak következett. A július elején megérkező csapadék és a sok éves átlagnál jóval több napsütéses óraszám végül kedvezett a bogyók növekedésének, valamint a fürtök beérésének. Mennyiség szempontjából közepes, míg minőség szempontjából szép évjáratot zárhat ez a fajta.

Forrás: kalieden.hu/Fanni Kovacs/Varga Pincészet

Az Ordacsehiben szüretelt mennyiség idén várhatóan 90 000 kg lesz, melyet 5 hektárról vásárol meg a Varga Pincészet. A Csabagyöngyéből készült bor üde, friss, gyümölcsös. A fajtára jellemző, hogy a szőlő eredeti íze az erjedés után is meghatározó marad. Kiváló fröccs-alapanyag, de önmagában fogyasztva is élmény a kóstolása.

 

Ha tetszett a cikk, akkor kattintson a tetszik gombra vagy kövessen minket Facebook és Instagram oldalunkon!

Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek