Ezen a fesztiválon megtudhatjuk, hol is rejlik a kenyér lelke

Idén immár a hatodik alkalommal rendezik meg a Kenyérlelke találkozót, aminek egyik legfontosabb célja, hogy összehozza a kenyér szerelmeseit. Itt megismerhetik egymást, a különböző technikákat és ötleteket, illetve kicserélhetik egymás között a tapasztalatokat is – olvasható a Kenyérlelke.hu oldalon.

A croissantsütésben is részt vehetünkForrás: Unsplash

A szervezők idén is augusztus 19-20-ra időzítették a fesztivált, amin keresztül törekszenek arra, hogy visszaemeljék a köztudatba az igazi kenyér fogalmát, készítésének változatait és eredeti ízeit.

A MOM Kulturális Központba szervezett találkozó alkalmával egy versenyt is hirdettek. Akik indulnának, azok szabadon részt vehetnek az erőpróba öt kategóriájában. A legjobbnak találtatott alkotásokat a szakmai zsűri oklevéllel jutalmazza. Mind az öt kategóriában egyetlen jelöltet választ ki a zsűri. A nyertes egy évig szabadon használhatja a megtisztelő címet, egészen a következő versenyig.

Ahogy az eddigi versenyeken is, idén is csak természetes alapanyagokból készülhetnek a kenyerek. Az öt kategória pedig a következő: Fehér-, félbarna kenyér 1000g, Teljes kiőrlésű kenyér 500-1000g, Bagett 290-310g, Croissant 50-80g és Kendermagos kenyér.

Ha tetszett a cikk, akkor kattintson a tetszik gombra vagy kövessen minket Facebook és Instagram oldalunkon!

Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek