Mostantól a kultúra felé is nyit a főváros egyik legszebb kilátását nyújtó bárja

Egy igazán jó szórakozóhely onnan ismerszik meg, hogy kínálatát mindig a fogyasztói igényekhez alakítja. A 360 Bar mindig is figyelt arra, mire van szüksége a vendégeinek. Az elmúlt években folyamatosan változott és erősödött a koktélkínálata, mellette számos spirit, sör és bor szerepel az itallapon, és az üdítők és limonádék választéka is széles skálán mozog. Az étlap pedig szezonálisan alakul a vendégek igényei alapján - olvasható a bár oldalán.

Nem semmi kilátásForrás: Bertalan Soos / 360Bar

Ami pedig a programokat illeti, a házigazdák törekednek arra, hogy ne csak a panoráma vonzza be az embereket. De az idei nyár más, mint a többi. Bár eddig is sok budapesti érezte itt jól magát, a 360 Bar most méginkább törekszik arra, hogy a hazai közönség is megtalálja itt a helyét. Hogy hogyan teszi ezt majd meg, azt egy sajtóbemutató keretében el is mondták és meg is mutatták a jelenlevőknek.

Megtudtuk például - miközben az árnyékot adó napernyők alatt ültünk -, hogy az eddigi havi egy Secret Garden Daytime party helyett mostantól minden héten szombaton zöld oázissá alakul a Parisi Nagyáruház legfelső szintje, és délután kettőtől másnap hajnalig élvezhetjük a jó zenét, a kilátást és a finom koktélokat. Vasárnaponként pedig Hip-Hop party-val, vagy BBQ Sunday Daytime party-val folytatódik a hétvége.

2018-as lazulás a tetőnForrás: Adam Horvath 2018 / 360 Bar

Azoknak pedig, akik inkább a csendesebb hétköznapi találkozók hívei, mostantól minden hétköznap este akusztikus koncertekkel, vagy hangulatos DJ settekkel kedveskednek a szervezők. Júliusban például útjára indul egy új jam session is, amelyben ismert zenekarok zenészei állnak össze teljesen új formációkba, hogy együtt örömzenéljenek.

Mindezek mellett a bár azt is eldöntötte, hogy támogatni fogja a feltörekvő fiatal művészeket, akik számára kiállítótérként is üzemelni fog a hely.

Megkóstoltunk pár finom koktélt és ajánljuk is őket

A bár italkínálata bármennyire is változik, a szezonálisan megújuló signature koktélok nem hiányozhatnak róla. Az idei koktéllap egyik érdekessége például a Summer of '69, ami egy whisky alapú koktél narancs squeezzel, birsalma lekvárral, vanília sziruppal, citrommal és egy kis rozmaringgal bolondítva.

HOT MESS koktélForrás: Bertalan Soos / 360Bar

De a nagy melegben a Hot Mess is vitte a prímet. Ebben a vodka alapú koktélban a prosecco, a citrom, a málna és az eper talált egymásra. Ha megnézik a képgalériát több csábító italt is találnak még, de a teljes listán mi is elámultunk, ugyanis közel 30 koktél szerepel a bár itallapján.

Mi most csak egy rövid időre élvezhettük a helyszín különlegességét, de a lehetőség most adottabb, mint valaha, hogy visszatérjünk a város tetejére kikapcsolódni.

Ha tetszett a cikk, akkor kattintson a tetszik gombra vagy kövessen minket Facebook és Instagram oldalunkon!

Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek