Ezzel a bor busszal egy pincészet sem marad ki a sorból

Egy éve nyáron, keresztül-kasul bejártuk Egert és kisétáltunk gyalog a Szépasszony-völgybe is, ahol eltöltöttünk egy jó hangulatú délutánt, de már akkor nagyon hiányoltunk egy olyan buszos lehetőséget, amit most az Egri Borműhely összehozott.

Szépasszony-völgyFotó: Busák Attila

A sajtóközleményük szerint ugyanis elindult az Egri Bor Busz, ami szombatonként, körjáratként közlekedik. Fix megállói vannak, A és B héttel, vagyis a megállók iránya változik, nagyjából erre az egy dolgogra kell csak odafigyelni a menetrendel kapcsolatban.

A buszok minden szombaton 10:00 és 19:00 óra között közlekednek, másfél óránként egyszer. A lényeg, hogy a segítségükkel egyszerűen és viszonylag rövid idő alatt eljussunk egy nap akár több egri pincészethez is, és könnyebben megismerjük a helyi borkultúrát.

A helyszínek változatosak, a belvárostól a Szépasszony-völgyig, Egerszalóktól a Kőlyuk pincesoron át a Bolyki-völgyig nyolc borászatot, illetve az ő vendéglátóhelyeiket ejthetjük útba – olvasható a közleményben és az Egribormost.hu oldalán, ahol a teljes A és B hét menetrendje megtalálható.

Fotó: Busák Attila

Az A hét június 27. július 11. és 25., illetve augusztus 8. és 22-re vonatkozik. A B hét pedig július 4. és 18-ra, valamint augusztus 1., 15. és 29-re. A megállók között pedig ott van a Gál Tibor Fuzio, a Szépasszony-völgy, a St. Andrea Szőlőbirtok, a Juhász Testvérek Pincészete, valamint a Bolyki Pincészet és Szőlőbirtok.

Jegyeket 2000 fointos áron a buszon lehet venni, akár bankkártyával is. Az egy főre szóló jegy, csak aznapra érvényes, de mindenki kap mellé nyolc kupont is, amit egyenként, az adott pincészeteknél válthat be. Kóstolhatunk velük kedvezményesen borsort, vagy vásárolhatunk egy-egy palack bort is.

Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek