Néha a kevesebb több, avagy ilyen a miniéttermek világa

    Az apró házak trendről már írtunk korábban az oldalon és bemutattunk jó néhány kis alapterületű otthont azoknak, akiket érdekel a téma. De étteremmel eddig még nem találkoztunk, ami kifejezetten ezt az építészeti stílust használta volna. A Lonely Planet cikkének köszönhetően azonban kiderült, hogy Vietnamban, Ho Si Minh-városban van egy étterem, ami bemutatja, hogyan lehet erre a célra is felhasználni az apró tereket.

    Forrás: (c)Robata Dining An / Facebook.com

    A Robata Dining An egy japán étterem Ho Si Minh-város Japán negyedében, és azért egyedülálló, mert remekül kihasználta a két nagyobb épület közé beszorított, apró ház tulajdonságait. Az eredetileg tárolóhelyként használt épületrészt Maeda Mamoru designer alakította át, és az egyik szobácskáját, ami az étterem egyik legvonzóbb része kevesebb mint négy négyzetméteren valósította meg (és az nem a toalett).

    A Robata Dining An első emelete tökéletesen megfelel egy hagyományos japán izakaya stílusának, vagyis a megérkezés után a vendégek a konyha köré kialakított pultnál ülhetnek le egymás mellé. Így étkezés előtt és közben is láthatják miként dolgoznak a szakácsok a rendelt fogásokon.

    Alul egy hagyományos izakaya várja a vendégeket, aztán jön a meglepetésForrás: (c)Robata Dining An / Facebook.com

    De igazából a második emeleti rész az, ami ámulatba ejti a vendégeket, már akik odaférnek. Mert az utcáról is jól látható, hatalmas ablakkal rendelkező terecske körülbelül 3,7 négyzetméteres. Van benne egy hosszú öreg pad és egy hosszú pult. A többi berendezési tárgy már csak díszítőelem.

    Forrás: (c)Robata Dining An / Facebook.com

    A vendégek háta mögött tatami borítás fut, a fejük fölé pedig egy fából készült, hajlított kazettás tetőszerkezetet építettek, amit kopottas aranyra festettek. Kicsit talán morbidnak hat, de a bejárat felüli falon egy tonomasa (földesúr) seppuku (rituális öngyilkosság) jelenete látható, ahol a dicsőséges halált hozó kard végül kivirágzik. A színek is ezt az ábrázolást erősítik. A tolóajtó és a virágok vöröse a szomorúságot, a tető arany színe pedig a gazdagságot jelképezik.

    Forrás: chuphinhsanpham.vn / Ho Cong Cuong / Robata Dining An/FB

    Az étteremben hagyományos japán fogások közül választhatunk. Kérhetünk frissen készült sushit, sashimit, grillezett halakat, illetve csirke és sertés nyársakat (yakitori), valamint sokféle finom italt. A látogatók visszajelzései szerint a helyi igazi Insutabae, ami magyarul annyit tesz "a tökéletes Instagram helyszín".

    Szóljon hozzá
    0 hozzászólás
    Elsőként értesülne legfrissebb híreinkről és induló nyereményjátékainkról? Regisztráljon és iratkozzon fel hírlevelünkre! Ha tetszett a cikk, akkor kattintson a tetszik gombra vagy kövessen minket Facebook és Instagram oldalunkon!

    Utazzon!
    Az oldalról ajánljuk!