Ez a budai étterem napi 200 pizzát szállít a kórházakba

    A budai Tommy di Napoli pizzéria és étterem vezetősége március 18-án zárt be, hogy ezzel is lassítsa a koronavírus terjedését. De a tulajdonos, a háromszoros olimpiai bajnok vízilabdázó Kásás Tamás úgy döntött, hogy nem állnak le teljesen, és amíg bírják, addig napi kétszáz pizzát szállítanak ki a budapesti kórházakban dolgozóknak, és akár gyógyszertárakhoz is, ha a dolgozók jelzik az igényüket (ahogy ez már meg is történt a Facebook-on, a poszt alatt.)

    Az étterem a Facebook oldalán osztotta meg a hírt, hogy jelen helyzetben zárva tartanak és az online rendeléseket is szüneteltetik, de elismerésük és tiszteletük jeléül, ameddig a készletek tartanak, napi 200 pizzát szállítanak ki számos budapesti kórházba az ott dolgozók részére. Térítésmentesen segítve ezzel az egész napos helytállásukat.

    A visszajelzések nagyon pozitívak, a pizzák eljutottak többek között a Semmelweis Egyetem III. Sz. Belgyógyászati Klinika Hematológia osztályára, a Semmelweis Egyetem Központi intenzív osztályára, és Bókay Gyermekklinika PIC osztályára is.

    Példaértékű megmozdulásról van szó, és szerencsére nem ez az egyetlenForrás: tommydinapoli.hu/galeria

    Bár 2018-as projektről van szó, felhívnánk a figyelmet az ország több pontján megtalálható "Enni adok" dobozokra is. Aki még nem találkozott velük: ezek olyan kis szekrények (többek között 3 darab Budapesten a XXII. kerületben, valamint Várpalotán, Balatonfűzfőn és Szarvason, hogy csak párat említsünk) amikbe friss kiflit, kenyeret, konzerveket, vákumozott készételt, kekszeket, gyümölcsöt, májkrémet, tésztát lehet berakni azok számára, akik a karantén idején sem tudnak pénzt áldozni a szükséges étkezésre. 

    Szóljon hozzá
    0 hozzászólás
    Elsőként értesülne legfrissebb híreinkről és induló nyereményjátékainkról? Regisztráljon és iratkozzon fel hírlevelünkre! Ha tetszett a cikk, akkor kattintson a tetszik gombra vagy kövessen minket Facebook és Instagram oldalunkon!

    Utazzon!
    Az oldalról ajánljuk!