150 éves lett a budai Gerbeaud

Az Auguszt 1870 cukrászda egy 150 évre és négy generációra visszanyúló történetet ír le, amely 1957 óta ápolja a magyar cukrászmesterség hagyományait Buda szívében - olvasható a jubileumát ünneplő cukrászat oldalán. A születésnapot bő családi- és baráti körben, valamint új süteménykreációkkal és egy kiállításmegnyitóval ünnepelte meg a cukrászda.

Auguszt 1870 - Auguszt József cukrászdája a Fény utcábanForrás: tothmilan.hu / Auguszt1870 / Facebook.com

A jelenlegi 4. generáció egy olyan kamarakiállítással tiszteleg az első három generáció előtt, ami a család teljes történetét bemutatja attól kezdve, hogy Auguszt Elek az 1860-as években elkerült Budára, és a Fő utcában a Friedl cukrászdában dolgozni kezdett. Itt ismerte meg későbbi feleségét, Strebek Erzsébetet, majd 1869-ben üzletet nyitottak az akkori Tabánban.

A kiállítás anyagának összeállításában segítséget nyújtott a Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeum, a tárlatot pedig az intézmény igazgatója, Kiss Imre személyesen nyitotta meg - írták a Turizmus.com oldalon.

A tárlat mellett új, jubileumi menü is íródott, amin ott lesznek a 2020-ban debütáló tányérdesszertek is. Ezek pedig az eljövendő generációkat ünneplik, ezért a család gyerekeinek neveit kapták, és kedvenc gyümölcseikkel készülnek. Így találunk majd a desszertek között egy fehér csokoládés mangó mousse-t, amit étcsokoládé mousse és szárított csokoládé mousse egészít ki. Ezt Olivér néven keressük. Az Apollónia egy étcsokoládé mousse-szal töltött étcsokigömb, amit sáfrányos sárgabarack ragu és szezámmagos korall kerekít le.

Az évfordulóra készült egy új tortakreáció is, mely az A150 nevet kapta. Ez egy olívaolajos, citromos piskóta, tahini mousse-val, fügeraguval és szezámmagos tahini bevonattal. A cukrászda ikonikus E80 tortája adta az ötletet az új kreációhoz, az ugyanis Auguszt József édesapjának, Elemérnek a 80. születésnapjára készült.

Szóljon hozzá
0 hozzászólás
Ha tetszett a cikk, akkor kattintson a tetszik gombra vagy kövessen minket Facebook és Instagram oldalunkon!

Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek