Bezárt a Retró Lángos büfé az Arany János utcánál

Rég nem jártunk már az Arany János utca irányába, a budai oldalról kicsit kiesik, így mikor tegnap délelőtt arra vitt az utunk, majdnem orra estünk mikor megláttuk, hogy bezárt a főváros egyik legismertebb lángosozója, a helyi, illetve külföldiek körében is kedvelt Retró Lángos büfé. Azóta megtudtuk, hogy a hely február 29-én Buldózer Party keretében búcsúzott el a törzsközönségétől.

Forrás: Christo / Wikipedia.org

Az Arany János utcai metrómegálló szomszédságában 9 éve nyitott meg a Retró Lángos büfé, ahonnan mindig nagyon jó illatok szálltak ki, így a mellette tábort verő két másik büfének nem sok esélye volt a vendégkör szerzésre. A lángosozó táblája évről évre nőtt, ahogy a képen is látni, a végére szinte már nem is maradt hely az új kiírásoknak.

A mostani bezárásnak az az oka, hogy a 3-as metró Arany János utcai megállója is átalakul, így jönnek a buldózerek, és elbontják a bódésort, valamint a megálló épületét is. Egy jó hír azonban még maradt, a lángosozó Facebook oldala szerint nem tűnnek el véglegesen. Sőt nemrég került fel az oldalra, hogy két új hely is lesz, az egyik az Eiffel-térnél, a másik pedig a Bajcsy-Zsilinszky út 25. alatt. A Retró Lángos büfé május elsején nyit újra.

Ha tetszett a cikk, akkor kattintson a tetszik gombra vagy kövessen minket Facebook és Instagram oldalunkon!

Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek