Ha nektek jó, nekünk is az lesz - gondolta a sirály és elvitte a szendvicset

Egy évben egyszer, a neten biztos feltűnik egy kép, amin pont elcsípték azt a pillanatot, amikor egy sirály kilop valakinek a kezéből egy sült krumplit, vagy lecsap egy gombóc fagyira a tengerparton. Az Exeteri Egyetem kutatóinak újonnan közzétett tanulmánya szerint azonban ez nem is annyira véletlen. A madaraknak ugyanis jobban tetszik az az étel, amit mi emberek már megfogtunk, vagy bele is ettünk.

Forrás: Shutterstock.com

A tanulmány szerint a kutatócsoport az angliai Cornwall megye olyan városaiba látogatott el, ahol köztudott, hogy sok felnőtt hering sirály tölti az idejét. A kísérlet abból állt, hogy a vezető kutató két darab bontatlan müzliszeletet tett a járdára és lefedte őket egy-egy vödörrel, miközben a madarak árgus szemmel figyelték mit csinál. A kutató pár pillanattal később elvette a vödröket és felvette az egyik müzlit a földről. Húsz másodpercig a kezében tartotta, majd visszatette a földre.

Ezután munkatársaival megfigyelték, hogy melyik müzli érdekli jobban a madarakat. Végül 38 különböző sirály közül 24-en közelítették meg a szeleteket, és 19-en, vagyis a figyelt madarak 79 százaléka azt választotta, amelyikkel a kutató korábban már babrált egy kicsit - írják a FoodandWine összefoglaló cikkében.

Forrás: Shutterstock.com

Ugyanezt a tesztet elvégezték nem csak ételekkel, hanem két "falat" szivaccsal is, amiket szintén letakartak, majd az egyiket felvették a földről, megnézegették, és visszatették a földre. Negyvenegy sirályból 23-an érdeklődtek a szivacsdarabok iránt, amiből 15 madár (65 %) választotta a kutató által megfogott szivacsot.

Ezek a százalékok pedig azt mutatják, hogy a városi sirályok általában nem riadnak vissza az újdonságoktól, de sokkal inkább kezdenek olyan dolgokkal, főleg étellel, amit az ember valamilyen módon már megfogott, aztán kidobott, vagy ott felejtett valahol. Ezért aztán azokon a helyeken szeretnek összegyűlni, ahol sok az ember, mert ez könnyű és megbízható kajaszerzési lehetőséget feltételez. 

Ha tetszett a cikk, akkor kattintson a tetszik gombra vagy kövessen minket Facebook és Instagram oldalunkon!

Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek