Ha ősz, akkor murci és ha murci akkor Lelle

    A balatoni gasztrofesztiválok idején nem maradhat el a lellei Murci Fesztivál, amit a Kishegyen, a barokk Szent Donát-kápolna szomszédságában rendeznek meg, immár második alkalommal. A 2019. október 19-re tervezett Murci Fesztiválon a hal és a vad kerülnek főszerepbe, nomeg a Murci. A jó ételek és italok érdekében pedig összefognak a helyi éttermek a vendégborászatokkal, a borászatok pedig az éttermekkel és cukrászdákkal.

    Forrás: II. Murci Fesztivál / Facebook.com

    A gasztronap lényege, hogy hét különböző helyszínen, különleges menükkel várják a vendégeket. És, hogy az odajutással, valamint a borkóstolással se legyen gond, a balatonlellei vasútállomástól óránként transzferbusz indul a csengős keresztig – olvasható a Turizmus.com oldalán és a Facebook eseménynél.

    A gasztronómiai élményen túl lesznek a rendezvény napján vezetett gyalogos és kerékpáros túrák, kézműves vásár, népi játékok, koncertek és tánctanulás is. A Pócz Pincészetnél és a Majthényi Présház előtt gyermek- és felnőttjátékokat lehet kipróbálni, de lesz e-bike bemutató és teszt is. Este a kápolna melletti rendezvénysátorban fellép a Fiúk a Térről zenekar, majd DJ Suri Imre zenél kifulladásig.

    Szóljon hozzá
    0 hozzászólás
    Elsőként értesülne legfrissebb híreinkről és induló nyereményjátékainkról? Regisztráljon és iratkozzon fel hírlevelünkre! Ha tetszett a cikk, akkor kattintson a tetszik gombra vagy kövessen minket Facebook és Instagram oldalunkon!

    Utazzon!
    Az oldalról ajánljuk!