Bor és zene találkozik szeptemberben Zalaszabarban

    A zalai borvidék egykori rangjának helyreállítása az egyik fő célja a zalai borászok összefogásával szeptemberre tervezett Bor.Zene.Zala elnevezésű fesztiválnak, ahol a borok mellett a népies ihletésű zenéé lesz a főszerep.

    Kilátás a GenehegyrőlForrás: Karakai András / Wikipedia.org

    A fesztivál sajtóanyagában olvasható, hogy az 1800-as években az ország egyik legismertebb és legjobb borai termettek a zalai borvidéken. Ezt a rangot szeretnék már évek óta tartó munkával helyreállítani a zalai borászok. Ennek érdekében pedig összefogva, közösen mutatkoznak majd be a borkedvelőknek 2019. 20 és 21-én a Zalaszabarban megrendezett közös borünnepen.

     Az eseményen lehetőségük lesz néhány nap leforgása alatt több tucatnyi turisztikai attrakciót felfedezni, pincészeteket látogatni, természeti és épített örökségi helyszíneket megtekinteni, illetve kulturális és zenei programokon részt venni. Sőt a zalai zászlósbort is megkóstolhatják majd, aminek elkészítési kísérletében a borvidék hegyközségei és borászai vesznek részt. Azt már tudni róla, hogy egy olyan cuvée lesz, amelyben legalább három szőlőfajta szerepel, köztük az egyik a keszthelyi agráregyetem nemesítő szakemberei által megalkotott szőlőfajta. Egységes címkével és palackban jelenik majd meg a minősített bor, s ha sikere lesz a fehérnek, vörösbort is készítenek később.

    A Bor.Zene.Zala fesztiválon hazai és népies zenei kínálatot mutatnak majd be a Kis-Balatonnal a háttérben, amihez zalai gasztronómiai kínálat is társul. A szomszédos élménypark közelsége miatt igazi családi hétvégét terveznek, ahová kisgyerekekkel is érdemes ellátogatni.

    Szóljon hozzá
    0 hozzászólás
    Elsőként értesülne legfrissebb híreinkről és induló nyereményjátékainkról? Regisztráljon és iratkozzon fel hírlevelünkre! Ha tetszett a cikk, akkor kattintson a tetszik gombra vagy kövessen minket Facebook és Instagram oldalunkon!

    Utazzon!
    Az oldalról ajánljuk!