Lila karfiollal és ősbanánnal vár idén a Piac Éjszakája

Az előző években annyira keresettek lettek azok a kivételes esték, amikor a nagyközönség előtt is megnyílik a Nagybani Piac esti világa, hogy idén már két alkalommal várják az érdeklődőket a szervezők. Az ország legnagyobb piacát bemutató ingyenes, de regisztrációhoz kötött rendezvény június 19-én és 20-án is nyitva áll a látogatók előtt.

Forrás: Piac Éjszakája

Tematikáját tekintve most a felsőkategóriás éttermek hozzávalóit mutatja be a Piac Éjszakája, ahol többek között piros banánt és fekete fokhagymát is kóstolhatunk majd. Utóbbi annyira újdonságnak számít hazánkban, hogy a Nagybani Piacon is csupán egyetlen cégnél kapható – írják az esemény sajtóközleményében.

De a látogatók rácsodálkozhatnak majd az ehető virágokra, a lila karfiolra és piros ősbanánra is – valamint olyan ínyencségekre, amelyekkel a hétköznapokban nem találkozhatnak. A kóstolókon idén központi szerepet kap a fekete fokhagyma, ami a jól ismert fokhagymából jön létre több hónapig tartó speciális érlelési eljárás során. Ezután éri el egzotikus, umamiban gazdag ízét, sötét színét és puha textúráját.

Forrás: Piac Éjszakája

A különleges fokhagymát egy pálmaszívvel kevert salátában tálalják a Piac Éjszakáján, és mint egy exkluzív étteremben, az előétel egy „íztisztító" szecsuáni bimbó lesz. Az ínyencségek kóstolója előtt a vendégeket idén is a piac legizgalmasabb pontjain vezetik körbe, a túra mindkét nap 19:30-kor kezdődik. A regisztráció még szabad, de érdemes sietni, mert gyorsan elfogynak a helyek.

Ha tetszett a cikk, akkor kattintson a tetszik gombra vagy kövessen minket Facebook és Instagram oldalunkon!

Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek