Egy szuper júniusi éjszakára számíthatnak Mádon

Idén hatodik alkalommal rendezik meg a Jó Éjszakát! Mád rendezvényt, pedig a szervezők elég sok nehézséggel szembesültek az előkészületek során. Még az a lehetőség is felmerült, hogy ebben az évben kimarad a program. De a családias feszt annyira a szívükhöz nőtt a visszatérő látogatóknak és a vendéglátó pincéknek egyaránt, hogy végül a helyiek összefogásával sikerült mindent megoldani – olvasható a sajtóközleményben és az esemény honlapján.

Forrás: Mádi Kör

Június 15-én 10 helyszínen várják a látogatókat Mádon, a borvidék szívében. A laza és stílusos fesztiválon a Mádi Kör 10 tagja kínálja majd a borait, illetve a település több borászata is nyitott ajtókkal várja aznap a látogatókat.

A Jó Éjszakát! Mád alkalmával az ide látogatók a borokon túl alaposabban megismerhetik a borászatokat, bejárhatják a pincéket, udvarokat. A borászatoknak pedig lehetőségük nyílik arra, hogy megmutassák az egyéniségüket és saját karakterüket. – mesélte Kulcsár Edit a Tokaji Borbarátnők Társaságának képviseletében.

Bár a rendezvény neve esti programot sugall, azonban június 15-én érdemes hamarabb érkezni, mert a programok már kora délelőtt elkezdődnek. Az érdeklődők már ekkor részt vehetnek kalandos kincskeresésen egy zegzugos pincelabirintusban; más helyszíneken pedig kiállításmegnyitó és gyerekprogram várja őket. Délután 17 órától viszont már több esemény is elindul: a zenei programok közt lesz népzene, manouche jazz, és lazulós elektronikus zene is. Sőt még éjjel 1-kor is kezdődik program, így tényleg csak a látogatók és a pincék lendületén múlik, hogy mikor zárul a rendezvény.

Jó tudni!

A Jó Éjszakát! Mád továbbra is ingyenesen látogatható, csak a feltüntetett programokért, kóstolókért kell külön fizetni. Az ingyenes jegy megvásárlását azonban külön kérik a szervezők, mivel így könnyebben tudnak majd kalkulálni és előkészülni.

Ha tetszett a cikk, akkor kattintson a tetszik gombra vagy kövessen minket Facebook és Instagram oldalunkon!

Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek