Ezen a Gasztro-Feszten nem lesz mikrózás és tubusos szósz

    A Pákozdi Gasztro-Fesztet annak szellemében rendezték meg először – öt évvel ezelőtt – hogy megmutassák feloldható a turizmus paradoxonja, vagyis hogy egy népszerű turisztikai célpont, amit pont az érintetlensége, természetessége miatt szerettek meg a látogatók, a vendégek tömeges megjelenése után átalakul, sőt még talán vonzerejét is elveszíti.

    A 2018-as Pákozdi Gasztro-Feszt hangulatképeiForrás: Pákozd Nagyközség / Facebook.com

    Hogy ez ne történjen meg Pákozd már évek óta a szálloda mentes, vendégházas, csendes, falusi turizmusban gondolkodik. Szívesebben fogadja a bicikliseket és örömmel várja a horgászokat, természetjárókat, a futókat és a gasztroturistákat.

    Az utóbbiakat várja elsősorban a öko-szemléletű, 2019. június 29-re tervezett Pákozdi Gasztro-Feszt egész napos rendezvénye, ahol a résztvevők ételből, italból és programokból is az eredetit, a természeteset kapják. Itt nem lesz "mikrózás", gyorsmelegítés, tubusból nyomott ízesítő szószok, street food helyett pedig "treatfoodot", azaz csemegét kapnak a látogatók – olvasható a rendezvény közleményében és a Facebook oldalán, ahonnan a Halfőző Verseny jelentkezési lapja is letölthető.

    A 2018-as Pákozdi Gasztro-Feszt hangulatképeiForrás: Pákozd Nagyközség / Facebook.com

    A fesztivál nyitányaként két kategóriás (vörös hús és hal) főző-versenyen vehetnek részt, vagy kóstolhatnak és drukkolhatnak. A verseny és a napot záró koncert között kézműves harapnivalók, helyi és a határon túli magyar borvidékekről érkező borok, zenei és táncprodukciók, illetve népi játékok várják a kicsiket és nagyokat. A Halfőző Nap és verseny 10 órakor kezdődik, az esti zárókoncert, ahol aSipos F. Tamás lép fel a PartYssimo Zenekarral este 20 órától lesz hallható és látható.

    Szóljon hozzá
    0 hozzászólás
    Ha tetszett a cikk, kattintson a Tetszik gombra, legfrissebb ajánlatainkért pedig iratkozzon fel hírlevelünkre!

    Utazzon!
    Az oldalról ajánljuk!