Gyertyafényes vacsorákkal várják vendégeiket az éttermek a Föld Óráján!

A felelős gondolkodás és a Föld Órája jegyében 2019. március 30-án is lekapcsolódhatunk az áramról, ha úgy döntünk. Amellett, hogy mi lekapcsoljuk a villanyt, a számítógépet, a tévét és a rádiót, a Föld több mint 7000 városában lekapcsolódnak a fények, idén immár 12. alkalommal – olvasható a Földorája.hu oldalon.

Forrás: shutterstock.com

A WWF kezdeményezése, mely egy 2007-es ausztrál megmozdulásból nőtte ki magát, a nem létfontosságú áramfogyasztók kikapcsolására buzdít, minden év márciusának utolsó szombatján este 20:30 és 21:30 között. Ez idő alatt olyan nagyvárosok kapcsolják le a teljes díszkivilágításukat, mint Moszkva, Párizs, Kairó, Athén, Róma sőt még Peking is. A szervezet tisztában van vele, hogy nem ezzel az egy órával mentjük meg a Földet, de a lekapcsolódás szimbolikus ereje mégis hatásos, és felhívja az emberek figyelmét az energia értékére.

Ezért csatlakozott idén is egyre több budapesti és vidéki vendéglátóhely a Felelős Gasztrohősök kezdeményezéséhez, vagyis hogy fényár helyett gyertyafényben tartanak vacsorákat az érdeklődő vendégeknek. Az egyes kávézók, bisztrók és éttermek hivatalos, vagy Facebook oldalán megtalálhatóak az este részletei és a menü árak is.

A kezdeményezéshez már csatlakozott vendéglátóhelyek!

Murok cafe
Doblo Wine & Bar
Gettó Gulyás
HellóAnyu családbarát közösségi tér és kávézó
Stefánia Pizzéria
Jardinette
Yes, Chef
Kőleves
Farm Inn Fogadó Zalacsány
BB'z Bar & Grill
Kozmosz Vegán Étterem
KIOSK Budapest
Elements Budapest

Ha tetszett a cikk, akkor kattintson a tetszik gombra vagy kövessen minket Facebook és Instagram oldalunkon!

Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek