A menükártya betűtípusa is befolyásolhatja az éttermi élményt

Nem is hinnénk, hogy az éttermek menükártyái- és táblái mennyire befolyásolják a éttermi élményünket. Azt eddig is tudtuk, hogy az egyes fogások pozicionálása a kártyán kihat arra, hogy milyen sűrűn rendelik, illetve, hogy az is zavaró ha olyan hosszú az étlap, hogy a végére sem jutunk, vagy ha rendkívül rövid, és alig van miből választani.

De amióta elindult a bisztrók és bárok térhódítása, ahol éttermi körülmények között ehetünk, viszont nincs öltözködési elvárás, vagy asztalfoglalás, azóta a menütáblák és az étlapok betűtípusa is fontos tényező lett.

Forrás: shutterstock.com

Az Ohioi Állami Egyetem által végzett felmérés szerint a nem tökéletes kézírás, vagy a hozzá hasonló nyomtatott betűtípusok sokkal vonzóbbá teszik a bisztrót és éttermet, illetve magukat a rendelhető ételeket is. A megkérdezettek szerint elsősorban a menütáblák kézírásos változatai hatnak rájuk jobban. A legtöbben úgy gondolják, ha a tulaj vagy a felszolgáló veszi a fáradtságot, hogy felírja a táblára, vagy a reggelente kézzel írt menükártyákra az ételeket, akkor az egész vendéglátóhely hozzáállása is jobb, és az ételekkel is szívesebben foglalkoznak, szeretettel készítik el azokat. Ilyen helyekre szívesebben térnek be a baráti társaságok és az egyedül étkezők is; a visszajelzések szerint az ilyen helyeken jobban megbecsülik őket.

Viszont ha ugyan ez a kézírásos felállás jelenik meg egy gyengébb minőségéről ismert gyorsétterem láncnál, vagy egy hamburgeresnél, az pont az ellenkező érzést váltja ki a vendégekből. Vagyis ha arra sem veszi a fáradtságot a tulaj, hogy nyomtasson egy menülapot, akkor milyen lehet a felszolgált étel – olvasható a foodandwine oldalán.

Ha tetszett a cikk, akkor kattintson a tetszik gombra vagy kövessen minket Facebook és Instagram oldalunkon!

Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek