Magyar sült kolbászok tekeregnek az újvidéki kolbászfesztiválon

Február 8-a és 10-e között rendezik meg Újvidéken az első Duna-régió nemzetközi kolbászfesztivált, ahol a szerb hagyományok szerint elkészített kolbászok mellett magyar, román és szlovák finomságokat is lehet kóstolgatni – írja a Turistički Svet utazási magazin.

KolbásztöltésForrás: Wikipédia / Készítette: MottaW

A szerb sajtó az esemény legfontosabb elemeként említi meg a világszinten is elismert magyar csapat érkezését, akik magyaros ízekben gazdag sültkolbásszal kínálják a vendégeket. A szervezők kolbásztöltő csapatok jelentkezését is várják, akik versenybe szállhatnak a régió legjobb kolbászáért járó elismerésért. Akinek még nincs tapasztalata a húsfeldogozásban, az számos ismeretre tehet szert, ugyanis előadásokat is tartanak a sertéstenyésztésről és a sertéshús feldolgozásáról. 

A fesztiválon füstölt kolbászt és kézműves sajtokat is lehet vásárolni, valamint a borutcába betérve finom italok is várják a vendégeket. A szervezők a jó hangulatot is garantálják: élő tamburazenével szórakoztatják a közönséget, és fellép Szerbia egyik legelismertebb énekese, Zvonko Bogdan is. A fesztivál minden nap 9-22 óráig tart nyitva.

Ha tetszett a cikk, akkor kattintson a tetszik gombra vagy kövessen minket Facebook és Instagram oldalunkon!

Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek