Forralt borozás – bögrényi csábítás

Jócskán benne vagyunk a forralt boros időszakban. Már futnak az adventi vásárok is, ahol a kézműves termékeket áruló bódék kínálatának megszemlélése szinte elképzelhetetlen egy bögre forralt bor nélkül. A mértéktartó fogyasztásra ez alkalommal is szükségünk lehet, hogy rövid vagy hosszú távú következmények nélkül élvezhessük a gőzölgő italunkat.

A forralt bor olyan, mint a halászlé, mindenhol kicsit másképp készítik, és mindenki tudni véle a tuti receptet. Ami voltaképp nem is olyan bonyolult, mégis sok helyen elcsúszhat a történet. A karácsonyi vásárban járva-kelve a jobb helyeket érdemes egyből meg is jegyezni, és ha úgy adódik, később vissza-visszatérni, megelőzendő a kudarcainkat a túl édes, a túl savanyú, az íztelen vagy a nagyon híg felhozatal miatt. Szerencsére azért egyre gyakrabban rátalálhatunk a jól eltalált ízesítésű és megfelelő hőmérsékleten kínált forralt borokra is.

Szinte érezni az illatátForrás: shutterstock.com

Hangulatfokozó fűszeroázis

Milyen fűszereket szerezzünk be, ha mi készítjük a nevével ellentétben nem is igazán forralt, inkább a hozzákevert vízzel együtt melegített italt? Ami biztosan kellhet: szegfűszeg, fahéj, (reszelt vagy porított) gyömbér, vaníliarúd, koriander, ánizs, szegfűbors, szerecsendió, de egyes receptek még borsot és babérlevelet is ajánlanak.
Ugyan rizikós, hogy eltaláljuk-e a megfelelő arányokat, mégis inkább jobb, ha mi keverjük ki a fűszereket, mint ha készen vennénk porítva vagy a már eleve fűszerezett bort melegítenénk fel a mikróban vagy a tűzhelyen. Ráadásául az adventi hangulatot is hamarabb átvesszük, ha fahéj-, szegfűszeg-, ánizsillat lengi be a konyhát és a lakást.

Tudta-e?
Szentendrén a dalmát hagyományok miatt egészen más ízesítéssel készítik a forralt bort, ezért ha ott jár az adventi vásárban, mindenképpen kóstolja meg azt a változatot, amelyben többek között a rozmaring és az ánizs adnak randevút egymásnak.


A tökéletes ízharmóniát és a szemet gyönyörködtető látványt aztán a narancs- és/vagy citromkarika fokozza. A biztonság kedvéért alaposan mossuk meg a gyümölcsök héját, de még jobb, ha vékonyan meg is hámozzuk azokat, és csak a gyümölcshúst használjuk fel egy szitában vagy kisebb szűrőben. Persze ha ez macerásnak tűnik, akkor választhatunk bio gyümölcsöket is.
Ha otthon készítjük, érdekes kombinációkat alkothatunk aszalt gyümölcsök, olajos magvak, lekvár, vagy éppen a cukor helyett méz hozzáadásával is. A bátrabbak további alkohollal is felturbózzák a keveréket, de erre nincs igazán szükség, hiszen a túl hamar beütő kombináció hamar véget vethet az estének.

 

Nem jogosítványbarát!

Gyakori tévedése a sofőröknek, hogy a vörös vagy éppenséggel fehér borból készült italból már úgyis elpárolgott az alkohol, emiatt lehet utána vezetni. Ugyan érzetre gyengébb lehet a szobahőmérsékletű vagy behűtött bornál, mégsem számít alkoholmentes italnak. 7-10% között mozog az alkoholtartalma, szóval volán mögé ülni vele semmiképpen sem ildomos, és a mértékre épp' úgy ügyelni kell vele, mint a többi itóka esetében. A cukor miatt amúgy is gyorsabb az alkohol felszívódása, ezért nem is baj, hogy olyan forró és csak lassan kortyolgatva iható, ez valamennyire visszatarthat bennünket a több bögrével történő fogyasztástól. Az alkohol felmelegítő hatása is csalóka. Ha fázunk, persze jól esik, hogy kicsit kipirulunk tőle, de ez könnyen a visszájára fordulhat, ezért érdemesebb alaposan, rétegesen felöltözni, nota bene: az alkohol nem véd meg a hidegtől, fagytól sem.

A klasszikus összetevőkForrás: Shutterstock

Nagy kérdés szokott lenni, hogy milyen bort használunk? Ebben, mint az életben sok más dologban is, az arany középút a jó: se nem a legolcsóbb nem szerencsés választás, de azért a nagyon drága, minőségi borokat sem érdemes az üstre/fazékra pazarolni.

Cukorstop?!

Ugyan lehet készíteni édesítőszerrel ízesített forralt bort is (az eritrites próbálkozásom például egész jól sikerült, mivel akkor a társaságban volt inzulinrezisztens is), de ha igazán őszinték akarunk lenne: ennek az italnak az egyik alapeleme a cukor vagy a méz, ezen nem tudunk sokat spórolni, mert könnyen az íz kárára mehet az egész. Ugyanakkor az alkohol mellett így a nem csekély energiatartalom miatt is fontos, hogy ne vigyük túlzásba a gőzölgő ital élvezetét. Egy bögrében ugyanis (legalább) 2 evőkanálnyi (kb. 20 gramm) cukor is rejtőzhet, ami máris közel a fele a felnőtteknek naponta maximálisan javasolt cukormennyiségnek.
Ha a vásárban még valami édesség is lecsúszna, akkor már el is értük a napi limitet, ami a nagy átlagot tekintve 50 grammot tesz ki (fizikumtól, fizikai aktivitástól függően ez persze egyénenként változhat). Ha egyszer-egyszer túllépjük, még nem fogunk elhízni, de nem árt extra mozgásról is gondoskodnunk: ha már úgyis letettük az autót, sétáljunk minél többet, vagy éppen menjünk korcsolyázni a műjégre!

Cikkünk szerzője: Schmidt Judit dietetikus

Ha tetszett a cikk, akkor kattintson a tetszik gombra vagy kövessen minket Facebook és Instagram oldalunkon!

Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek