Mostantól mediterrán udvarházban kóstolhatja Gere Attila borait

Mostantól mediterrán udvarházban kóstolhatja Gere Attila borait

Tavasz végén átalakításokba kezdett a Gere Attila Pincészet: Varró Zoltán belsőépítész tervei alapján felújították a pincészet teraszát és kóstolótereit. Az építkezés alig több mint három hónap alatt befejeződött, így most már várják a borturistákat.

Mintha csak otthon lenne a látogató - A képre kattintva galéria nyílik Galéria: Gere Attila pincészet új kóstolótereFurmint Photo

 Kiindulópontként szolgált, hogy a vinoterápiás kezeléseket is kínáló Crocus Gere Bor Hotel otthonos hangulatát szerették volna megidézni, ennek megvalósítását pedig a VarroDesignra bízták. Varró Zoltán belsőépítész – aki számos hotel, cukrászda és étterem enteriőrjét tervezte – évek óta ismeri Gerééket, ráadásul a borok nagy rajongója is, így az inspiráció adott volt. Rögtön tudta, hogy mi lesz a tökéletes koncepció, és valóban, a Gere család a tervek első változatára rábólintott. Gere Andrea saját bevallása szerint már az első képeken beleszeretett a két fotelbe, és a belsőépítéssel úgy egyeztek meg, itt koccintanak majd a sikeres felújításra.

A mostanában divatos, modern hangulatú boros dizájn helyett egy másik vonalon indultak el. Egyértelmű volt, hogy a kóstolóteret és a rendezvényhelyszínt is a családias hangulat fogja meghatározni, valamint azok a mediterrán jegyek, amiket a borászat épülete eredetileg is hordozott, ami nem is csoda, hiszen Villány a mi mediterrán régiónk.

A belső kóstolóhelyiséget felosztották több egységre, egyrészt azért, hogy egy intim hangulat jöjjön létre, másrészt így ténylegesen is egy udvarházban érezheti magát a vendég. A többfunkciós térben kialakítottak egy szalont, egy étkezőt, egy borbárt és egy borkönyvtárat. A tér legjellegzetesebb eleme az az egyedileg készített textil, ami a falakon, a függönyökön és a párnákon is megjelenik. Ez a birtok első kézi tervrajzából készült, és a végeredmény egy akvarellszerű tájkép lett. A borkönyvtárban megtaláljuk a pincészet teljes portfólióját, de nem a megszokott, hanem extravagáns módon, természetesen a borok miatt egy légkondicionált helyiségben.

Több részre osztották a hatalmas teret Galéria: Gere Attila pincészet új kóstolótereFurmint Photo

 „Az idelátogató vendégeknek a teljes Gere Attila-portfóliót meg tudjuk mutatni ebben a hangulatos, otthonos környezetben, illetve évjáratos tételeket is kóstolhatnak, ha pedig úgy alakul, akár a hordók között is bontunk egy palackot. A konyha is jobban felszerelt lett, így könnyebb lesz a pincészetnél rendezvényeket, konferenciákat, vacsora- és boresteket tartani, valamint vannak grillkonyhás ötleteink is a hétvégékre, amiket szeretnénk a későbbiekben megvalósítani" – sorolta az új terek adta lehetőségeket Gere Andrea.

A legnagyobb változást a vadonatúj rendezvényterem, azaz a télikert jelenti, ami egy majdnem 150 négyzetméteres helyiség az udvarház és a pompás kilátású park között. A terem különlegessége, hogy mind az üvegfalak, mind a pavilon teteje teljesen elhúzható, így egy kellemes nyárestén a szabad ég látványában is lehet gyönyörködni, amire a csillag alakú lámpák is reflektálnak. A falakon megjelenő szőlőtőke-dombormű visszafogott utalás a bor eredetére.

Jó időben érdemes a teraszon kortyolgatva gyönyörködni a kilátásban Galéria: Gere Attila pincészet új kóstolótereFurmint Photo

 A terasz közepén elhelyezett óriási kandalló, mellette a két mészkőből készült „fotellel" igazán különleges atmoszférát teremt. Az épület másik oldalán, a főbejáratnál pedig egy hamisítatlan mediterrán átriumot találunk, ide egy hatalmas kapun át juthatunk be, aminek a közepén, a szökőkút körül üldögélve, a világ zajától védve kóstolhatjuk a szebbnél szebb borokat.

Az idén hatodszorra megrendezett Gere Jazz és a júliusi Villányi Rozé Fesztivál után Villány ősszel is remek boros programokkal csalogat, többek között egy nemzetközi bordalfesztivállal szeptemberben, illetve a 30. jubileumát ünneplő Villányi Vörösbor Fesztivállal októberben. Mindkettő remek alkalom, hogy bekukkantsunk a Gere Attila Pincészet új kóstolóterébe is.

Ha tetszett a cikk, akkor kattintson a tetszik gombra vagy kövessen minket Facebook és Instagram oldalunkon!

Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek