Porcelánedényben erjesztett borkülönlegesség debütált

Porcelánedényben erjesztett borkülönlegesség debütált

 Először szüretelt a tállyai Sípos-dűlőből a SZÓLÓ Fine Wine. Ebből született a most debütáló, több szempontból is különleges bor, a puro, amely a pincészet elkötelezettségét tükrözi a természetesség felé.

Fotó: Furmint PhotoForrás: Travelo

 Ideális időpontban sikerült a termelőknek a szüretet elcsípni. A szüretelők külön kérésre csak olyan fürtöket szedtek le, amiben egyetlen botritiszes szem sem volt, így patyolattiszta alapanyag érkezett a pincébe. Ennek köszönhetően a kíméletes egész fürtös préselés után olyan tiszta színmustot kaptak, amit ülepíteni sem kellett. Már a mustban is érezhető volt a kivételes egyensúly.

Az újdonságok után kutatva találtak rá néhány éve egy ausztrál honlapon a puro egyik egyedi vonását is adó „tojásra". Ebben a speciális, 12 mm falvastagságú porcelánedényben egészen máshogy fejlődik a bor, mivel formájánál fogva folyamatosan áramlik benne a folyadék, ezzel alakítva annak textúráját is. A tojás esetében is beszélhetünk mikrooxidációról, ám ennek mértéke kisebb, mint a hagyományos fahordóknál. A purónál fontos szempont volt a folyamatosan lebegő finomseprő, a borász ettől azt várja, hogy hozzájárul a bor hosszabb eltarthatóságához.

Bár a porcelánedényben alacsonyabb a hőmérséklet, a zajos erjedés alatt plusz hűtést is alkalmaztak, 14 fokon ment végbe a fermentáció, lassan, egyenletesen, október végétől egészen februárig. A bor végül szárazra erjedt, összesen 1 gramm maradék cukor van benne.

Fotó: Furmint PhotoForrás: Travelo

 A természetességre voksolva szűrés, derítés és kénezés nélkül töltötték le a bort. Az erjedésből visszamaradt szén-dioxid megőrzése érdekében nyomásálló zárást alkalmaztak; jól áll a bornak az extra frissesség.

A puro korlátozott palackszáma miatt kevés helyen lesz hozzáférhető, a pincén kívül elsősorban top éttermekben lehet majd megkóstolni.

A Michelin-csillagos Costes Downtown séfje, a portugál Tiago Sabarigo és Pongrácz Péter head sommelier igazán izgalmas párosítást ajánl a borhoz, hogy kiemeljék a naturális ízeket: érlelt Parmiggiano Reggiano sajtot Kalamata olívával.

Fotó: Miklóska Zoltán / Furmint PhotoForrás: Travelo

 

A termelőről

 

A tállyai SZÓLÓ Fine Wine fiatal történet, az első boraikat a 2014-es évjáratból palackozták. A borász tállyai gyökerekkel bír, a szőlő szeretete észrevétlenül ivódott belé gyermekkorában, és bár az egyetem után más irányba indult, de végül mégis hazatért.

Férjével, Éless Tamással 2012-ben kezdtek el szőlőterületeket vásárolni, a legjobb dűlők kiválasztásában a nagymama tapasztalatára is támaszkodtak. A jelenlegi birtokközpont 2014-ben készült el, a szüret már itt zajlott.

Ha tetszett a cikk, akkor kattintson a tetszik gombra vagy kövessen minket Facebook és Instagram oldalunkon!

Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek