Idén is túrázhatunk a fővárosi borbárokban

Budapesti Borbár Túrát tartanak július 6-án, amikor a fővárosban közel harminc helyszínen száz pincészet várja a bortúrázókat. Egy nap, amikor a magyar borvidékek Budapestre érkeznek.

A tavalyi, első Budapesti Borbár Túra keretében a magyar borvidékek mutatkoztak be, idén a programhoz csatlakozó borbárok egy-egy vidék borászközösségeit látják vendégül. A házigazdák tematikus programokkal is készülnek: a borkóstolás élménye mellé idén csatlakozik a gasztronómia és a zene is. A résztvevőket ezúttal nemcsak a bemutatkozó borászok, de turisztikai és gasztronómiai kiadványok is segítik abban, hogy megismerjék hazánk borvidékeit. A program célja, hogy minél többen kapjanak kedvet a nyári és őszi bor-kalandtúrákhoz, borrégióink felfedezéséhez.

VinoPiano-BorbárFotó: Imaginebp.hu

A Budapesti Borbár Túra résztvevő helyszínei július 6-án, csütörtökön délután négy és este tíz óra között várják az érdeklődőket. Az idei programkínálat a borászközösségekre és az újdonságokra helyezi a hangsúlyt, így például először mutatkozhat be a szélesebb közönségnek a pannonhalmi borászok közössége és a Tarcal Bor is, kilenc közreműködő pincével.

A programra jelentkezők a kóstolás mellett idén az ImagineBudapest szakmai támogatásával, a fővárosi borbárokat összekötő sétákon keresztül is megismerkedhetnek Budapest borhoz kapcsolódó rejtett emlékeivel. A vezetett sétákon való részvétel ingyenes, de regisztrációhoz kötött az ImagineBudapest weboldalán. A rendezvényről bővebben az esemény honlapján olvashat.

Ha tetszett a cikk, akkor kattintson a tetszik gombra vagy kövessen minket Facebook és Instagram oldalunkon!

Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek