Csabai kolbásszal töltik meg szombaton a Hold utcai piacot

A kolbászt ünneplik szombaton a Hold utcai piacon, ahol a békéscsabai kistermelők gyűlnek majd össze, hogy körbe kóstoltassák kolbászaikat.

Fotó: Kolbászünnep

 A piacra látogatók a Kolbászünnepen megismerhetik az egyébként 2013 óta Hungarikumnak számító Csabai Kolbász 700 éves történetét, de Békéscsaba polgármestere, Szarvas Péter a standok között azt is elmondja, hogy mitől különleges ez a műfaj. Fél tizenegytől 14 óráig pedig minden órában kollektív kóstoltatást tartanak, ahol persze vásárolni is lehet majd.

Ha nincs is kolbászból a kerítés Békéscsabán, tény, hogy sok minden erről a legendás étekről szól. Van a városnak például kolbászrendelete, kolbásztérképe és egy kolbászkatalógusa, a Kolbász Városa (értsd békéscsabai önkormányzat) pedig támogatja kistermelőit, hogy rendszeresen jelen legyenek piacokon és gasztro-eseményeken is. És akkor még a Csabai Kolbászfesztivált nem is említettük.

A csabai kolbász legendája
Egy anekdota szerint Bonaparte Napóleonnak köszönhetjük a kolbászt, amit ma csabaiként ismerünk. A napóleoni háborúk során ugyanis az angolok blokád alá vették Európa kikötőit és hiánycikk lett a bors, amellyel akkoriban a kolbászt fűszerezték. Ekkor találhatták ki a csabai mesterek, hogy a helyben megtermelt paprikával helyettesítik a borsot. Borsot mindenesetre azóta sem tesznek a kolbászba Csabán, pirospaprikát viszont annál többet. A Csabai kolbász egyediségét a bőségesen, ám jó ízléssel adagolt, kiváló minőségű, hazai termesztésű fűszerpaprika adja. Sehol ennyi paprikát nem tesznek bele. A Csabai kolbász sikere jól mutatja a termék helyi támogatottságát és azt is, hogy ez nem pusztán egy húskombinát vagy multicég ügye, hanem sok-sok csabai családé, akiknél a kolbászkészítés családi hagyomány.
Ha tetszett a cikk, akkor kattintson a tetszik gombra vagy kövessen minket Facebook és Instagram oldalunkon!

Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek