Michelin-csillagos halak és vadak a Gourmet Fesztiválon

Május 12. és 15. között több mint 120 kiállítóval - köztük az öt budapesti Michelin-csillagos étterem standjaival - várja az érdeklődőket a Millenáris parkban a Gourmet Fesztivál, melynek fókuszában ezúttal két alapanyag: a hal és a vad lesznek.

Idén Budapesten zajlik a világ legjelentősebb szakácsversenye, a Bocuse d'Or európai döntője május 10-én és 11-én. Ehhez az időponthoz igazították most Magyarország legrangosabb gasztronómiai fesztiváljának kezdetét is, mondta Gerendai Károly, a Gourmet fesztivált szervező Sziget Kft. ügyvezetője a rendezvény hétfői budapesti sajtótájékoztatóján, írja az MTI.

Fotó: Gourmet Fesztivál

Az idei fesztiválon a Bocuse d'Or hatására két alapanyag, a hal és a vad kerül a középpontba. A kiállítók ezúttal is csak meghívással kerülhetnek be; a csúcséttermek, cukrászdák, kávézók, pékségek, borászatok, pálinkafőzdék és sörmanufaktúrák kínálata mellett a gasztroszínpad programjai és újdonságként workshopok is várják a látogatókat.

Budapesten már öt olyan étterem működik, amelynek konyhája elnyerte a Michelin-csillagot: a Borkonyha, a Costes, a Costes Downtown, az Onyx és a Tanti egyaránt saját standdal lesznek jelen, csakúgy, mint a cukrászatok közül a Pataki, a Harrer Chocolat vagy a Gerbeaud. Önálló helyszínt kapnak a Belvárosi Piac kiállítói, köztük A Séf utcája vagy a szintén a Bíró Lajos nevéhez köthető Buja Disznó(k).

A belépő ára számos ajándékot és programot magában foglal. A gasztroszínpadon az érdeklődők megismerkedhetnek például a hazai Michelin-csillagos éttermek séfjeivel, megismerhetik a Bocuse d'Or magyar csapatát vagy megtudhatják, hogyan kell szakszerűen kardhalat bontani. Újdonságként kerültek a programba a Gourmet workshopok, melyeken az előzetesen regisztrált vendégek számos mesterfogást leshetnek el, mondta Gerendai Károly.

Nemes Richárd főszervező az MTI-nek elmondta, hogy a több mint 120 kiállító listája már megtekinthető a http://sziget.hu/gourmetfesztival honlapon, ahol május elején a standok várható menüit is közzéteszik.

A napijegy ára 3500 Ft, a bérlet pedig 7000 ft-ba kerül.

Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek