Magyar utazó koktél nyerheti a világ egyik legmenőbb versenyét

Nemzetközi kókuszvíz, kubai rum és magyar lelkesedés - nagyjából ezek az összetevői az El Viajero-nak, amivel egy népszerű San Francisco-i koktélversenyen indulhat áprilisban egy magyar versenyzőnk.

A Bacardí Legacy Cocktail Competition a világ egyik legrangosabb versenye, amelynek célja egy olyan koktél létrehozása, amelyet a világ bármely részén könnyen elkészíthetnek és a Bacardí örökség részévé válhat. A versenysorozat még 2008-ban indult Angliában, a tavalyi döntőn már 34 ország bártenderei mutatták be az italukat, de most először Magyarország is részt vesz rajta. A jövő heti budapesti verseny hat döntőse közül a legjobb magyar bártender képviselheti a koktélját és az országot az áprilisi San Francisco-i döntőn.

Schök NorbertForrás: Travelo

 "A bárban jó, ha a vendéggel van egy közös téma. Én az utazást választottam, hiszen kevés olyan ember van, aki nem utazott, még kevesebb, aki nem szeret az utazásairól beszélni. Így a téma akár egy beszélgetés elindítója is lehet a vendégünkkel" - idézi a közlemény Schök Norbertet, az egyik magyar versenyzőt, és egyben a Gresham-palota Kollázsának bartenderét, aki maga is nagy utazó. Élt már Írországban és Spanyolországban, dolgozott Lengyelországban, Németországban, Olaszországban, Görögországban és Angliában, de most egy El Viajero (spanyolul az utazó) névre keresztelt kubai koktéllal szeretne a döntőn indulni.

El Viajero, az utazó koktélForrás: Travelo

 Amíg az El Coco él, addig sikeres a cég

A koktél közel fele Bacardi rum, mellette egy kevés sherry, limelé és csokiöntet, de legnagyobb arányban az ital alapja a kókuszvíz. Utóbbi egyébként szintén a világ nagy utazójának számít - már ha azt vesszük, hogy a kókuszpálma termése akár 3 hónapig is csírázóképes és több ezer kilométert is képes megtenni a tengereken.

Schök Norbert szerint ez azért is fontos, mert nemcsak a vendéggel a bárban, de egy versenyen az ital és a rendező cég között is érdemes párhuzamokat találni. A Bacardí cég El Coco nevű pálmafája - amit még az első kubai lepárló mellé ültettek - például legendás arról, hogy földrengést és tűzvészt is túlélt már. "Az a mondás járta, hogy amíg az El Coco él, addig a Bacardí családnak is sikerei lesznek Kubában. Ez így is lett. Amikor a család elhagyta Kubát, a fa elpusztult. Azóta az összes létesítményük mellé ültetnek egy pálmafát, ezzel is emlékezve a szülőföldjükre, az őseikre és az első lepárlóra" - fogalmazott Schök Norbert, aki a San Francisco-i versenyen ezzel a történettel nemcsak a saját italát szeretné népszerűsíteni, de a jó koktélokat készítő bárokat is megismertetni a magyar fogyasztókkal.

FRISSEBB: Most érkezett a hír a szerkesztőségünkbe, hogy a február 23-án a fővárosban rendezett hazai döntőn a hat legjobb magyar bártender közül Schök Norbert képviselheti Magyarországot koktélkülönlegességével az áprilisi nemzetközi versenyen.

Ha tetszett a cikk, akkor kattintson a tetszik gombra vagy kövessen minket Facebook és Instagram oldalunkon!

Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek