Vasárnap tartják a világ legrangosabb szakácsversenyének hazai elődöntőjét

Vasárnap tartják a világ legrangosabb szakácsversenyének hazai elődöntőjét

Tizenegy induló méri össze tudását a világ legrangosabb szakácsversenye, a Bocuse d'Or magyarországi elődöntőjében vasárnap – mondta el a Magyar Bocuse d'Or Akadémia elnöke.

A tavalyi Bocuse d'Or magyar indulója és segítőjeFotó: Dívány / Dívány

 Hamvas Zoltán felidézte: a magyar szakácsok írásos pályázattal jelentkezhettek az elődöntőre mangalica témában, a vasárnapi elődöntőn pedig a tokhal és a szarvasborjú lesz a téma. A tizenegy versenyzőnek ebből a két alapanyagból kell a megadott idő alatt elkészítenie hat-hat porciót.

Ezek alapján a zsűri 4-6 versenyzőt juttat tovább a február 18-i magyarországi döntőbe, melynek a szarvasborjú mellett már a kecsege lesz a témája. A magyarországi válogatón legjobbnak bizonyult magyar szakácsnak két hónapja marad arra, hogy felkészüljön a Bocuse d'Or május 10-11-i európai döntőjére, melynek a budapesti Hungexpo ad majd otthont – írja az MTI.

Hamvas Zoltán szerint a kontinentális döntő magyarországi megrendezése a hazai gasztronómia számára is komoly lehetőség, hiszen magyar vad és magyar hal lesz az alapanyag, és kizárólag magyar bort szolgálnak fel az összes kapcsolódó rendezvényen, miközben a csapatok melletti magyar segítők is sokat tanulhatnak.

Ha tetszett a cikk, akkor kattintson a tetszik gombra vagy kövessen minket Facebook és Instagram oldalunkon!

Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek