Ezért fogja imádni ősszel a Balatont

Azok az idők már elmúltak, amikor a Balaton augusztus végével "bezárt". Az ősz valójában sokkal izgalmasabb, mint a nyár, amikor csak rossz időben vagyunk kíváncsiak a tó valódi arcára. Nem csoda, hogy a profi turisták akkor indulnak ide, amikor a tömegek már visszatértek a városokba. De mit lehet csinálni a magyar tengernél, ha a víz már túl hideg?

Az elmúlt évtizedekben augusztus 20-a után a Balaton, mint úti cél egyszerűen eltűnt a térképről. A strandok kiürültek, a büfések még pár hétig tartották magukat, ha jó volt az idő, de a komolyabb vendéglátóhelyek szépen lehúzták a rolót. Ennek azonban vége, a Balaton jó néhány éve már nemcsak a nyárról szól – az éttermek egy része nyitva tart, számos program közül lehet választani – akár a nyüzsgő fesztiválokat, akár a merengős borozgatást részesítjük előnyben.

Megnyújtják a szezont az éttermek

Azok az idők már elmúltak, amikor néhány csárdán kívül alig volt nyitva tartó étterem a parton. A helyi vendéglátósok a borászokkal karöltve arra törekednek, hogy a szezon legalább hat hónapig tartson a Balatonnál, és vannak helyek, akik bevállalják az egész éves nyitva tartást is, maximum karácsony után pihennek egy kicsit.

A Kali Art Inn romantikus ínyenceknek kötelező Galéria: Ezért imádjuk ősszel a BalatontFotó: Gasztrofalu

A gasztroforradalom végre a Balatont is elérte: bár legális forrásból származó valódi balatoni hallal nem fog találkozni a tányéron, mivel leállították a halászatot, egyre több étlapon szerepelnek helyi alapanyagokból készült fogások. És megjelent az igényes balatoni street food is, fantáziadús burgerek és harcsahotdogok formájában.

A balatoni éttermek egy része neves fővárosi helyek séfjeit és üzletvezetői csábítja le a tóra, és igyekszik a környéken beszerezni, amit lehet. Akinek a csúcsgasztronómiai élvezetek is hozzátartoznak a nyaraláshoz, az az északi parton a vonyarcvashegyi Bock Bisztró Balatont, a balatonfüredi Sparheltet, a köveskáli Kali Art Innt vagy a csopaki Márga bisztrót célozza be. Aki pedig az olcsóbb, de minőségi ételeket keresi, tesztelje a paloznaki Sáfránkert, a balatonakarattyai Spoon Il Mercato, a tapolcai Pura Vida Dine vagy a köveskáli Miakő konyháját.

Ha a déli parton kapcsolódik ki, a balatonszemesi Kistücsök kötelező állomás. Mindenképp foglaljon asztalt, mert meg fog lepődni, hogy itt tényleg nemcsak a nyárról szól a szezon, és az emberek milyen sokat képesek utazni egy jó ebédért.

A lényeg, hogy nyugodtan kísérletezzen és próbálja ki a helyi specialitásokat. Érdemes előre információt szerezni a környéken található vendéglátóhelyekről, nem érdemes az első nyitva tartó helyre beesni éhesen, mert annak csalódás lehet a vége.

Borkóstolás panorámával

Nem véletlen, hogy a helyiek imádják a balatoni őszt. Nem kell sorban állni, minden lelassul, a rendezvényeken kívül csak a pincéknél van pörgés, mindenki a szüretre készül, vagy szüretel, vagy a szüret utómunkálataival foglalatoskodik.

A balatoni ősz talán a legtökéletesebb a borkóstolásra, mivel elkerülhetetlen, hogy magával ragadja az embert a szüreti hangulat. Az sem akadály, ha ön alapvetően a vörösborokat kedveli, a Dél-balatoni borvidéken az ültetvények harmada kékszőlő, de a Káli-medence, a Badacsony, a Szent György-hegy, Tihany, stb. lankáin is egyre több a merlot, cabernet sauvignon, kékfrankos és pinot noir-ültetvény. Ez igazából visszatérést jelent a hagyományokhoz: a Balaton ugyanis a 20. századig a vörösborairól is híres volt.

Amíg nem lesz fogcsikorgató hideg, tényleg az egyik legjobb program borospohárral a kézben gyönyörködni a Balatonban, és rájönni az élet nagy igazságaira. A borkóstoláshoz rengeteg hangulatos hely közül választhat. A Szászi Pince teraszáról (Hegymagas) Szigliget panorámájában lehet gyönyörködni, az Istvándy Pincészetben (Káptalantóti és Badacsonytomaj között félúton) egy egész napot el lehet tölteni, van játszótér és kitűnő konyha, ahol az ételek a farmon nevelt mangalicából és szürkemarhából készülnek. Csopak és Paloznak most már egy külön hétvégét megér: a Szent Donát, a Jásdi, a Homola pincészetek teraszairól a Tihanyi-öbölre nyílik csodás kilátás.

Tökéletes panoráma egy merengős borozáshoz (Szászi Pince, Hegymagas) Galéria: Ezért imádjuk ősszel a BalatontFotó: Szászi Pince

Ha a "nagy" borászatok tételeit már ismeri, érdemes felfedezni a kisebb pincészeteket is. Badacsonyban és a környékén keresse a pincészetek közelében a buszmegállókat, a Badacsonyi Régiós buszjáratnak köszönhetően szerencsére senkinek nem kell magára vállalnia sofőr szerepét. És ha van lehetősége, ne hagyja ki a balatoni szüretet. Készüljön fel arra, hogy egy pálinkával kell kezdeni majd a napot, de a kemény munka jutalma a mustkóstolás és egy hatalmas kajálás lesz.

Borozzunk Mészáros János Elekkel!

A balatonfüredi 10. Romantikus Reformkor fesztivál egyik sztárvendége Mészáros János Elek lesz. A Csillag születik győztes tenor énekesével együtt énekelheti majd a vendégsereg például a Hazám, hazám, te mindenem! című gyönyörű dalt, miközben reformkori borokat kóstolnak. A Kisfaludy színpadnál szeptember 20-én, vasárnap 16.30-kor kezdődik ez az exkluzív program. (X)

Piacozás korán kelés nélkül

A termelői piacok nyáron eléggé zsúfoltak, és parkolóhelyet is alig lehet találni. Nem biztos, hogy ősszel sokkal jobb a helyzet, de a hangulat miatt legalább egyszer érdemes megnézni valamelyiket. A "klasszikus" Káptalantóti piacon az a jó, hogy nem kell korán kelni, kivéve, ha nem a kecskesajtra megyünk, mert az néha elfogy a délelőtti órákban. Az idei szezon újdonsága a Krúdy kedvenc étkezéséről elnevezett Gábli, ahol elképesztő sajttortákat és bitang erős kávét adnak.

A Gábli egyszerre reggeliző, kávézó és az ebédet is letudhatjuk (Liliomkert piac, Káptalantóti) Galéria: Ezért imádjuk ősszel a BalatontFotó: Gábli /Facebook

Tihanyban a "régi piac", a révnél az Art Placc jelent alternatívát, Hévízen pedig készüljön fel arra, hogy nagyon sokan vannak, szezontól függetlenül. Ha nem akar tömeget, nézze meg a köveskáli termelői piacot szombatonként. A közelben található Kővári kecskefarmon pedig tanúja lehet, hogy zajlik az élet egy gazdaságban, hogyan tartják az állatokat, és vásárolni is lehet a helyi húsokból, sajtokból és lekvárokból. A mangalicával viszont ne barátkozzon, nem érdemes.

Jacuzzi és naplemente

Nem lehet már strandolni? Irány valamelyik wellness-szálloda, vagy környékbeli fürdő! Az egyik leghangulatosabb és legkellemesebb program ilyenkor az, ha egy jacuzziból nézzük a késő őszi balatoni naplementét.

A nyáron telt házas szálláshelyek közül több olyan is van, amelyik wellnessrészlegét külsős vendégek számára is használhatják, így akkor is szaunázhatunk egy jót, ha egyébként nem wellnesshotelben szállunk meg. Ilyen például a vonyarcvashegyi Zenit Hotel Balaton is, a déli parton meg a Galerius fürdőt érdemes kipróbálni Siófokon. Aki pedig gyógyvízre vágyik, átruccanhat Hévízre vagy Kehidakustányba is.

Kit érdekel, hogy hideg a Balaton? (Galerius Fürdő, Siófok) Galéria: Ezért imádjuk ősszel a BalatontFotó: Galerius /Facebook

Pisztrángok és reformkori ruhák

Felejtse el, amit a lelassulásról írtunk, amennyiben részt vesz valamelyik fesztiválon! A helyi települések ugyanis rengeteg programot találnak ki az őszre. Ha önnek a teljes nyugalom jelenti a kikapcsolódást, és annak örül, hogy nem találkozik végre senkivel néhány napig, jobb, ha kerüli a fesztiválok helyszíneit. De ha imádja a nyüzsgést, akkor nem fog csalódni.

Balatonfüreden például reformkori ruhákba öltözve sétálgatnak az emberek, Balatonszárszón mindent eláraszt a csokoládé, Siófokon a pálinka, Szigligeten a süllő, Tihanyban a garda, Tapolcán pedig a pisztráng. Ezenkívül egymást érik a különféle szüreti napok és búcsúk, de lesznek vitorlásversenyek, sportrendezvények is, pl. november közepén is lefuthatja a maratont vagy a félmaratont Siófokon.

Ha tetszett a cikk, akkor kattintson a tetszik gombra vagy kövessen minket Facebook és Instagram oldalunkon!

Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek