Amikor a festői falucska, Szentbékkálla utcáin barangolunk, olyan, mintha egy kicsit visszamennénk az időben. Tipikus vidéki, fehérre meszelt, vakolatdíszes házait sok helyen még nádtetők borítják. Nyugalom, csend és kedves emberek fogadják az oda betérőket. No meg, hogy stílusosak legyünk, csupán kőhajításra van a Káli-medence éke és legismertebb természeti csodája, a Kőtenger.
Meglepő, de úgy tudjuk, Szentbékkállán német, angol és amerikai származású lakosok is élnek. A hely természeti adottságai pedig éppen olyan változatos, mint a lakói: az erdős, dombos részről ellátni egészen a Balatonig, nagy része viszont mocsaras. A napsütésből is jócskán kijut: évente itt mintegy kétezer órányi napfürdőt vehetnek a helyiek.
Ha már itt járunk, érdemes benézni a Pajtamúzeumba, ahol nagyrészt a helyi lakosok tárgyaiból állították ki a paraszti múlt használati eszközeit. Lehet ott látni teknőbölcsőt, legalább 100 éves vesszőfonatú gyermekkocsit, járókát, különféle edényeket, mozsarakat, boronát, eketaligát, fa- és vasvillákat és a szőlőműveléshez, kovácsmesterséghez kapcsolódó eszközöket – hogy csak néhányat soroljunk fel.
A Fekete-hegyről a Bocskor-kúti forrás vize folyik le, tőle délebbre megtaláljuk az Öreghegyi forrást, vagy kutat. Az országos Kéktúra is itt halad, Badacsonytördemic és Nagyvázsony között, ezért akik jobban szeretnék bebarangolni a környéket, érdemes ezen az útvonalon haladniuk. A bélyegzőt az OKK információs tábla oszlopán találjátok.
A Balaton-felvidék geológiai kincse
Nem kérdés, hogy Szentbékkálla legnevezetesebb látnivalója a Kőtenger. A faluba érve a Kossuth utcáról a Jókai utcára kanyarodva amint elhagyjuk a falu szélső házait, egy autóval is jól járható földúton haladhatunk tovább még kb. 500 métert. Nem lehet eltévedni, mert ki is táblázták. Egy kis parkolóban letehetjük az autót, és már ott is van az orrunk előtt a tanösvény, a Kéktúra útvonala, és a meglepő sziklaalakzatok.
Azért is meglepőek, mert olyan, mintha odapottyantak volna, hiszen a közvetlen környezetében még csak hasonlóakat sem láthatunk, így szinte kirínak a tájból. Ott jártunkkor mindössze 3-4 ember lézengett rajtunk kívül. A Kőtenger szabadon látogatható, de csak saját felelősségre.
A területén kizárólag gyalogosan vagy kerékpárral (a kijelölt ösvényen tolva) szabad közlekedni, felmászni rájuk viszont minden további nélkül szabad. A gyerekek imádnak is mászkálni rajtuk, de figyelni kell rájuk, mert a sziklák között kisebb nagyobb rések vannak, és a tetejükre felmászva a magasságuk sem elenyésző. A kövek között és körül fák adnak árnyékot.
A legnagyobb ilyen kő az Ingókő, vagy más néven Kelemen-kő, amely, ahogy neve is sugallja, meg is mozdítható, hiszen csak néhány ponton illeszkedik az alatta lévő sziklához.
Mi is felmásztunk rá, de én személy szerint semmi pénzért nem merészkednék a szélére, hogy megpróbáljam megbillenteni a mérleghintához hasonlóan elhelyezkedő tömböt, bár sokan ki nem hagynák ezt, ha már ott járnak.
De amit semmiképpen ne hagyjunk ki: próbáljuk magunkat átadni a természetnek, annál is inkább, mert a kövek a gyógyító rezgésű Szent György vonalon fekszenek, és emiatt mondják azt, hogy a hely gyógyerővel rendelkezik.
Csak úgy, mint a Káli-medence más, gyógyhatással jellemzett helye, itt is pihentebbnek, erősebbnek érezhetjük magunkat. Mi mindenképpen az élménytől felfrissülve haladtunk tovább utunkon. A környéken még rengeteg más látnivaló akad, hogy csak a legközelebbieket említsük: a Fekete-hegy és az Ötvös Károly kilátó, a Kopasz-hegy, a Salföldi Major, a Hegyestű vagy éppen Csobánc vára.