Megérkeztek a látványtervek, így fog kinézni a Club Aligán épülő komplexum

Nemrégiben arról írtunk, hogy elkezdték bontani a Club Aliga éttermét és retró presszóját, most pedig nyilvánosságra kerültek a látványtervek, melyek a balatonvilágosi Club Aligán tervezett Aligaliget nevű kompexumot ábrázolják.

Forrás: filr.kh.gov.hu

Mindez annak kapcsán került be a sajtóba, hogy a fejlesztés környezeti hatásvizsgálatának ügyében január 24-én 10 órától online közmeghallgatást tart a Somogy Megyei Kormányhivatal környezetvédelmi osztálya, mely egyébként már a videokonferencia előtt is várja a kérdéseket és észrevételeket a kornyezetvedelem@somogy.gov.hu email címen – értesült a hirbalaton.hu.

Forrás: filr.kh.gov.hu

A Club Aliga beépítése ellen tiltakozók tavaly év végén elérték, hogy a Somogy Megyei Kormányhivatal határozatában megerősítse igényüket, miszerint vizsgálni kell a beruházás környezeti hatásait - olvasható a hírportálon az előzményekről.

Forrás: filr.kh.gov.hu

A kormányhivatal a határozatában azt írta, hogy bár a tervezett fejlesztéssel kapcsolatban „környezetvédelmi engedélyezést kizáró ok nem merült fel", ugyanakkor a „tervezett tevékenység megvalósításából jelentős környezeti hatások várhatók, ezért környezeti hatásvizsgálati eljárás lefolytatása szükséges". Ennek ki kell terjednie a többi között az élővilágra, a biológiai sokféleségre, különös figyelemmel a védett természeti területekre és értékekre, a Natura 2000 területekre, az épített környezetre és a kulturális örökség elemeire.

Forrás: filr.kh.gov.hu

A tervek tartalmazzák közösségi tér létrehozását, egy 122 szobás szálloda és 40 egységből álló kisházsor építését, parkolóhelyek létesítését, a magaspart megerősítését és rendezését, a vitorláskikötő épületeinek felújítását, strand kiszolgáló létesítmények létesítését, közmű- és útfejlesztést, kereskedelmi és szolgáltató építmények kialakítását, ingatlankiosztást és azok építési területként értékesítését.  A fejlesztési tervek további részletei ezen a linken érhetők el.

 

Ha tetszett a cikk, akkor kattintson a tetszik gombra vagy kövessen minket Facebook és Instagram oldalunkon!

Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek