Nem tudták megmenteni, összedőlt a Szent György-hegy legendás kápolnája

"Leomlott a magára hagyott Szent György-hegyi Emmaus kápolna tornya. Sokan nézték tehetetlenül, hogy a kápolna állapota folyamatosan romlik. A mai napon megpecsételődött a sorsa. A térségben számtalan templom állapota tragikus... Az Emmaus összeomlása egy jel, amely mindannyiunkat cselekvésre szólít fel!" – fogalmazott Facebook-oldalán a Hello Salföld egyik szerzője szombat este, aki egy korábbi képet is posztolt a kápolnáról a leomlott épület fotója mellett.

Számítani lehetett rá. Legutóbb szeptemberben szemléztük a Likebalaton.hu oldalán olvasható, Bögös András építésszel készített interjút annak kapcsán, hogy az Emmaus-, vagy közismertebb nevén Ify-kápolna tornyának rossz állapota miatt pár év, de akár néhány hónap múlva is beomolhat a teteje. A szakember akkoriban már felmérte az épületet a Magyar Művészeti Akadémia ösztöndíjprogramjában, és az volt a célja, hogy az Ify-kápolna elpusztult épületrészeinek tervi rekonstruálása mellett elérje az épület védetté nyilvánítását is. 

A Szent György-hegyen álló kápolnát és remetelakot az ötvenes években építette saját kezűleg elvonulása helyszínéül a rendszerrel szövetkezni nem akaró Ify Lajos atyaForrás: likebalaton.hu

Ennek érdekében konzultált a helyi értékmentő közösségekkel, a felújításról pedig tervdokumentációt és makettet készített. Az állapotfelmérés során készült grafikákat egy-egy nyári rendezvényen a nagyközönség is láthatta – akkor még sokan hittek abban, hogy az ezt követő kutatás és a javaslatok megfogalmazása segíthet megmenteni a kápolnát. Szombat délután azonban világossá vált: az Ify-kápolna megmentésére tett minden szándék és kísérlet megkésett, nem sikerült megmenteni a Szent György-hegyi remete zarándokhelyét.

 

Ha tetszett a cikk, akkor kattintson a tetszik gombra vagy kövessen minket Facebook és Instagram oldalunkon!

Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek