Indul az egyhetes nemzetközi horgászverseny a Balatonnál

Vasárnaptól jövő hét szombatig tart a Nemzetközi Balatoni Pontyfogó Kupa (IBCC) a magyar tenger valamennyi településén. A versenyre 25 országból 250 háromfős csapat nevezett, akik négy bottal szedegethetik ki a pontyokat.

Horgász a Balatonnál - illusztrációForrás: ivabalk/Pixabay

A 2021-es IBCC a megnyitóval és a csapatok horgászhelyeinek sorsolásával kezdődött el október 23-án a Hotel Club Tihanyban. Az idei pontyfogó kupára 24 országból érkeztek horgászok. A verseny megálmodója és tulajdonosa, Radu Morar a megnyitón megjegyezte, hogy ez a világ legnagyobb horgászversenye, amit együtt tettek azzá a résztvevőkkel, akik egy igazi családot, az IBCC nagy családját alkotják. Kérte a versenyzőket, hogy maradéktalanul tartsák be a verseny szabályait. Megjegyezte még, hogy ez az álmok versenye, és azt kívánta, hogy mindenkinek teljesüljenek az álmai - derül ki a veol.hu cikkéből.

A likebalaton.hu tudósítása szerint Csörgő Tamás, az esemény szervezője a Borsnak adott interjút, melyben elmondta, hogy ez a világ legnagyobb versenye, és több olyan horgászról is tud, aki a versenynek köszönhetően szerette meg hazánkat. Bár a vízállás rendkívül alacsony, a szervezők szerint ez csak annyiban befolyásolja a versenyt, hogy a 350, 400 méteres behúzási távolság helyett egységesen 500 méter engedélyezett idén.

Az IBCC rekordja 51 tonna, és Csörgő Tamás úgy gondolja, ha hasonló marad az időjárás, akkor  megdőlhet ez a csúcs. Egyre jobban bővül a halállomány, ennek is köszönhető, hogy évről évre egyre több halat fognak a versenyzők, emellett egyre több horgász engedi vissza a halat. Ezek mind hozzájárulnak ahhoz, hogy időről időre rekordhalakról érkeznek a hírek, ahogyan az a nemrégiben lezajlott, bojlis horgászversenyen is történt.

Az október hónap is kedvez a kapásoknak, hiszen ősszel vermelnek el a halak télire, ilyenkor pedig még falánkabbak, igyekeznek minél több táplálékot magukhoz venni, hogy átvészeljék a fagyos időszakot. Bár az IBCC-t a Balatonon rendezik, a hazai pálya nem kedvez a magyar csapatoknak. Az elmúlt hét évben mindössze egyszer állhatott dobogóra hazai együttes.

"A csehek, szlovákok kiemelkednek a nemzetek között, minden évben az első három között végeznek" – fogalmazott a szervező, aki kiemelte: sztárhorgászokkal is találkozhatnak azok, akik kilátogatnak október 24. és 30. között a versenyre. A Fishing and Hunting csatorna pecásai közül is jó páran indulnak, vagyis hírességekben sem lesz hiány.

Ha tetszett a cikk, akkor kattintson a tetszik gombra vagy kövessen minket Facebook és Instagram oldalunkon!

Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek