Visszatérő vendég a Balatonnál: Mario Biondi imádja a Balaton-felvidéket

A Paloznaki Jazzpiknik kilenc éve a Balaton-felvidék egyik legnépszerűbb rendezvénye: elsősorban a vájtfülűeket célozza meg, de persze gasztronómia is előtérbe kerül. Idén július 29. és 31. között végre újra összegyűlhetnek a zenerajongók, csütörtökön a háromnapos fesztivált az olasz Mario Biondi nyitja, aki már visszatérő vendég a Balatonnál. Őt kérdeztük arról, hogy látja külföldi művészként a balatoni régiót és az itteni közönséget.

A szicíliai származású énekes 2017-ben volt utoljára Paloznak vendége, 2019-ben a zalacsányi Örvényeshegy Pikniken játszott, 2020-ban a budapesti MÜPÁ-ban adott koncertet, idén pedig újra a Paloznaki Jazzpiknik vendége lesz. Magyarországra – azon belül is a balatoni régióba – szinte már úgy jön, mintha hazatérne.

"Szerencsésnek érzem magam, mert a fővárosi koncertterem is gyönyörű, impozáns épület volt nagyszerű közönséggel, de a szívemhez azért mégiscsak közelebb áll a szabadtéri helyszín a Balaton szomszédságában. Egészen más, sokkal szabadabb, könnyedebb hangulatot ad, a zenekarom és én, no meg persze a közönség is felszabadultabb valahogy itt, a szabad ég alatt. Különösen közel áll hozzám ez a régió, és nagyon örülök, hogy visszatérhetek" – fogalmazott a jazz, a blues és a soul határterületein mozgó, jellegzetes hangú énekes.

Biondi a Skype-beszélgetésünk során a magyarországi covid-helyzetről is érdeklődött, miközben azt is elmondta, hogy a karantén-időszak alatt nem tartott online koncertet, mert valahogy nem tudta elképzelni, hogy élő közönség nélkül játsszon. Ezért is örül nagyon, hogy most végre megnyílt a világ, idén nyáron Olaszország és Magyarország mellett, Angliában és Spanyolországban is színpadra áll a muzsikusaival. Oroszország is tervben volt, de a covid sajnos közbeszólt. 

Biondi második alkalommal látogat el Paloznak dűlőire a magyar közönséghezForrás: Paloznaki Jazzpiknik

"Bár a turnékon általában kevés idő jut a kirándulásra, a legutóbb, amikor itt jártunk, a zenekarommal tartottunk egy kis Balaton-túrát. Szétnéztünk Paloznak környékén, és láttuk Balatonfüredet meg Veszprémet is. Az első benyomásom a szép tájon kívül az volt, hogy nahát, itt egy új Európa születik! Tiszta és rendezett minden, sokkal inkább, mint sok európai városban vagy mint nálunk, a hasonló méretű olasz városokban. Az utcák hangulatosak, az emberek kedvesek... és hát arra örökre emlékezni fogok, hogy Paloznakon megnéztük a Kool & the Ganget, ami óriási élmény volt, nagyon jól éreztük magunkat a zenészeinkkel. Maradtunk is a fesztivál végéig, és nagyon jót boroztunk a Balaton partján" – mesélte a jazzművész, majd hozzátette, a magyar gasztronómia különösen nagy hatással volt rá a kezdetektől, nagyon szereti ugyanis a csípős, változatos fűszerezésű ételeket, a különleges sajtokat és a jó borokat, különös tekintettel a csopaki vörösborokra.

Ilyenkor, a Balatonhoz közel az is belefér, hogy a közönséggel is váltsanak néhány szót:

"Számomra nagyon fontos, hogy elmondhassam az embereknek, milyen hálás vagyok a szeretetükért, mennyire örülök, hogy itt játszhatok"

Kellemes meglepetésként említette, hogy nemcsak a fesztiválon, de a Balatonnál több helyen is voltak, akik megismerték, és megállították egy-egy közös fotóra. Mario szerint a rendezvény a nyitott, intelligens embereket vonzza, a természet gyönyörű, és ahogy fogalmazott, az idei zenei kínálatban is talál majd magának kedvére valót.

"Jazz, bor, Balaton!" 2021. július 29-31.Forrás: Paloznaki Jazzpiknik / Facebook.com

Idén Mario Biondi július 29-én lép fel, őt követi a legendás Gipsy Kings – a programban korábban szereplő Al McKay's Earth, Wind and Fire Experience formáció azonban lemondta összes koncertjét Al McKay betegsége miatt, aki azonnali kezelésre szorul. De csütörtök este fellép még többek között Jazzkovács László, a Follow the Violin & FMAN, valamint Varga Líviusz és a Neva is. 

Pénteken a Mörk, Rúzsa Magdi, a Deladap, Saya Noé, a Sárik Péter Trio és Falusi Mariann játszik, szombaton pedig Paloznakon üdvözölhetjük a Manakyt, Candy Dulfert, a Kraak & Smaakot és a De Phazzt, de jön az Anima Sound System Jazz Session, az Amoeba, valamint a Nagy Emma Quintet is. 

 

Ha tetszett a cikk, akkor kattintson a tetszik gombra vagy kövessen minket Facebook és Instagram oldalunkon!

Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek