Mától sűrűbben közlekednek a vonatok a Balatonhoz

A MÁV-START már nemcsak a vakáció idején, hanem előtte egy hónappal sűríti a tó partjához tartó járatok indulását és magasabb szintű szolgáltatást nyújt a járműfejlesztéseknek, felújításoknak köszönhetően. Május 17-én, hétfőtől a nyári menetrend kezdetéig, június 19-ig előszezoni menetrend szerint, sűrűbben közlekednek a vonatok Budapest és a Balaton között, és járnak az InterCity kocsik is – olvasható közleményükben.

Forrás: MÁV

A vasúti utazást elérhetőbbé tevő, tavaly először bevezetett Balaton24 és Balaton72 nevű, tó körüli korlátlan utazást biztosító, egy, illetve három napra szóló jegytípus május 1-jétől újra elérhető, május 15-től pedig újabb jegytípusok közül választhatnak a Balaton környékére látogatók. A Balaton24 és a Balaton72 jegyek Duo változatával a Balaton menti vasútvonalakon túl, a tó térségében 123 település között közlekedő Volánbusz járatokon is lehet utazni. Ezekről az új jegytípusokról bővebben itt olvashatnak.

Déli part

Tavaly ősz óta Budapest és a Balaton déli partja között óránként indulnak a Tópart és Balaton InterCity vonatok felváltva Keszthely, illetve Nagykanizsa felé. Az előszezoni menetrend bevezetésétől a Budapest és Keszthely között kétóránként közlekedő Balaton InterCity vonaton május 17-től már étkezőkocsi és 1. osztályú kocsi is lesz. A vonatok 1. és 2. osztályú InterCity-kocsijába 300 forintos helyjegy váltható, amelyet elővételben érdemes megvenni a hétvégi csúcsidőszakokra.

Az előszezonban a Siófok, Fonyód és Balatonmáriafürdő környéki üdülőövezetek kisebb forgalmú megállóiban is sűrűbben állnak meg vonatok, és közvetlenül elérhetővé válnak Budapestről: Balatonaliga, Balatonvilágos, Szabadisóstó, Szabadifürdő, Balatonszéplak alsó, Balatonszéplak felső, Zamárdi felső, Szántód, Balatonlelle felső, Fonyódliget, Bélatelep, Alsóbélatelep, Balatonfenyves alsó, Máriahullámtelep, Máriaszőlőtelep.

Siófoki-öbölForrás: shutterstock.com/vidalgo

Az április 11-i menetrendmódosítástól a Helikon InterRégió vonatokkal már nemcsak Kaposvár, hanem napi egy vonatpárral Pécs felől is a korábbinál jóval könnyebben érhető el a Balaton déli partja alacsonypadlós, klímás Desiro motorvonatokkal.

Északi part

A Balaton északi partján a vasúti közlekedés május 30-ig szünetel, Székesfehérvár és Balatonfüred között pótlóbusz szállítja az utasokat a villamosítás miatt. Május 31-től már nem kell átszállni, közvetlen vonatok közlekednek majd Budapesttől Tapolcáig. Ekkortól a nyári menetrend kezdetéig az északi partra a korábbi évekből jól megismert járatokkal lehet utazni. A Kék Hullám sebesvonatok kétóránként közlekednek Budapest-Déli és Tapolca között, a Katica sebesvonatok hétvégén kétóránként közlekednek a Déli pályaudvar és Balatonfüred között, hétköznap naponta két pár vonat közlekedik. Pénteken és hétvégén Tekergő gyorsvonatok is közlekednek a Déli és Tapolca között.

Forrás: MÁV START Zrt.

A felsővezeték bekapcsolásáig a villanymozdonyokat Székesfehérváron cserélik dízelre, ezen műveletet a nyári menetrend bevezetésétől (június 19-től) már Balatonfüreden végzik el. Így akkortól negyed órával rövidül majd a menetidő, és a dízelmozdony helyett csendesebb, környezetbarátabb villamosvontatással, valamint FLIRT motorvonatokkal lehet eljutni a Balaton északi fővárosába. A villamosítás eredményeképpen sűrűbb és gyorsabb eljutást kínál a vasútvállalat június 19-től.

 

Ha tetszett a cikk, akkor kattintson a tetszik gombra vagy kövessen minket Facebook és Instagram oldalunkon!

Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek