Sok apró állat vesztette életét a tűzvészben a Kis-Balatonnál, de a természet újraéledhet

Jelentős kár keletkezett a hüllők és kétéltűek állományában a múlt heti nádastűzben, amikor a nádas lángra kapott Sármelléknél, a 76-os út és a már használaton kívüli vasúti sínek mentén. Mintegy ötven tűzoltó dolgozott a lángok megfékezésén. A Balaton-felvidéki Nemzeti Park munkatársai szerint a földön fészkelő madarak még költhetnek az idén, és a nagyvadak is el tudtak menekülni a mintegy 200 hektáron tomboló tűz elől. Azt egyelőre nem tudni, mi vagy ki okozhatta a tüzet, de kilenc nappal a tűz után is ugyanaz a fekete táj tárul a szem elé, nézzék!

Egy mocsárjáró járművet is bevetettek a nehezen megközelíthető, Kis-Balaton lápos területén. A Zala Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóságtól Kósi Zsolt szóvivő elmondta, hogy az ilyen típusú tüzek többsége emberi gondatlanság következménye. Egy eldobott cigarettacsikk vagy felelőtlen szabadtéri égetés is könnyen okozhat ilyen tüzet.

Kovács Zoltán természetvédelmi őr szerint a nádasok, sásos területek regenerálódni fognak, ki fognak hajtani. De a hüllők, kétéltűek állományában biztos, hogy nagy kár keletkezett, és a madárvilág is károkat szenvedett.

A Kis-Balaton természeti értékekben gazdag terület, jelentős része védettséget élvezForrás: Inritter/Pixabay

A tűzesetet követően a Balaton-felvidéki Nemzeti Park drónnal is berepült a nehezen megközelíthető, lápos, vizenyős terület fölé. A leégett területen rétisasokat és barna rétihéjákat is megfigyeltek, akik az elpusztult hüllőkből, kétéltűekből táplálkoztak, illetve a kócsagok és a vaddisznók is felkeresték a területet táplálékszerzés céljából – írja a tvkeszthely.hu. 

Ha tetszett a cikk, akkor kattintson a tetszik gombra vagy kövessen minket Facebook és Instagram oldalunkon!

Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek